Megvan a főváros patkányirtásra kiírt közbeszerzésének győztese, a korábban is nyertes RNBH konzorcium lett, ahogyan azt már januárban bejelentették. Most a szerződésből kiderült, hogy a munka az előző 1,3 milliárdos tétel helyett csak 708 millió forintba kerül, két évre írtak alá a felek, valamint belekerült pár szigorú feltétel a szerződésbe.
Szerző(k): Németh Géza, Szabó DánielMagyarországon már 18262 ember veszítette el az életét a koronavírus miatt, Európában pedig közel 600 ezer ember halt bele a Covid-19-be. Karácsony Gergely főpolgármester, hogy Budapest is csatlakozik az áldozatokra való megemlékezéshez.
Szerző(k): Szabó DánielÚjabb 15 Mercedes-Benz Conecto Next Generation autóbusz áll forgalomba Budapesten, közülük 14-et Karácsony Gergely főpolgármester és Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója adott át pénteken. Az új buszokat vírusszűrő légkondicionálóval szerelték fel - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA fővárosi önkormányzat a jövő héttől intenzív tárgyalásokat folytat a kormánnyal a következő évek európai uniós forrásainak felhasználásáról - jelentette be a főpolgármester a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának ülése után tartott, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.
Szerző(k): Domokos ErikaA kormány a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának csütörtöki ülésén azt javasolja, hogy a következő években az állami költségvetésből és uniós forrásokból háromezer milliárd forint extra támogatás jusson Budapesti fejlesztésekre - mondta Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára a közmédiának a tanács ülése előtt.
Szerző(k): Domokos ErikaFeljelentést tettek a Fővárosi Közgyűlés többségét alkotó frakciók a rendőrségen a 3-as metró felújított szerelvényei ügyében - jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester szerda este Facebook-oldalán.
Szerző(k): Szepesi AnitaSzerdán elindul a Lánchíd évek óta húzódó felújítása, ezért délutántól nem lehet átsétálni a hídon - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
Szerző(k): K. Kiss GergelyBudapest is készen áll - Szombathelyhez hasonlóan - segítséget adni a kormánynak az oltási program zökkenőmentessé tételéhez és felgyorsításához. Ezért tíz új oltópont felállítását és működtetését vállalja a fővárosi önkormányzat - erről írt másodjára is levelet Karácsony Gergely főpolgármester a Miniszterelnökség illetékes államtitkárának.
Szerző(k): Domokos Erika