A Külgazdasági és Külügyminisztérium szerint Magyarország is harcolhat azért a hatalmas autóipari beruházásért, amelyet a Tesla szeretne megvalósítani Európában – írja a portfolio.hu alapján az Index.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanVarju Krisztina a 2017-2018-as magyar V4 elnökség lebonyolításáért, Csépe Valéria a köznevelés tartalmi megújításáért felel majd. Az eddig a Duna Régió Stratégia végrehajtásáért felelős miniszteri biztos Joó István feladatkörét kibővítik a vízdiplomáciával.
Szerző(k): Szabó DánielA bérfejlesztést nem lehet halogatni, mert Magyarország már nemcsak a nyugati országoktól van lemaradva, hanem lassan a V4-ektől is, a lengyelek átlagosan negyedével keresnek többet, mint a magyarok - jelentette ki Magyar Levente. A külgazdasági tárca államtitkára a Világgazdaság keddi számában publikált interjúban elmondta azt is, bízik az Oroszországgal szembeni szankciók feloldásában.
Szerző(k): MTIA szoftverfejlesztő Cloudera erősíti közép-európai jelenlétét, a meglévő budapesti irodájának alapterületét növeli, és a jelenlegi 100 magyar munkavállalói létszámot 275 százalékkal bővíti a közeljövőben - jelentette be Mike Olson, a globális technológiai cég stratégiai igazgatója kedden.
Szerző(k): MTI-EcoA brit külügyminisztérium szerda este rövid nyilatkozatban utasította vissza a magyar kormány kampányanyagának azon részét, amelyben azzal riogatják a magyar választókat, hogy London egyes részeire a menekültek miatt nem biztonságos belépni.
Szerző(k): Index.huSzijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter megállapodott, hogy kétoldalú találkozót tartanak szeptember harmadik hetében az ENSZ közgyűlés margóján - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) szombaton az MTI-vel.
Szerző(k): MTIHorvátországban a mostani hétvége az egész turistaszezon legforgalmasabbjai közé tartozik, az erős forgalom miatt péntektől vasárnapig torlódásokra kell számítani - figyelmeztetett a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata pénteken közzétett tájékoztatásában.
Szerző(k): MTIA két legnagyobb magyarországi kínai befektető, a Huawei Technologies és a Wanhua-Borsodchem stratégiai megállapodást kötött a magyarországi gyártás legmagasabb technológiai színvonalra emeléséről.
Szerző(k): MTI-Eco