A magyarországi, 2 milliárd forint feletti éves árbevételű, nem-állami nagyvállalatok többségét, 70-80 százalékát mérsékelten érintette a járványhelyzet - közölte a K&H nagyvállalatok körében márciusban végzett kutatásának eredményét pénteken az MTI-vel.
Szerző(k): Rácz GergőA magyarok 15 százalékával előfordult már, hogy hamisított terméket vetettek meg vele. A hamisított termékek súlyos egészségügyi és biztonsági kockázatokat rejthetnek. Világszerte 4 milliárd euró értékben kerülnek forgalomba például hamis gyógyszerek. Az uniós behozatal 6,8 százaléka – 121 milliárd euró értékben – hamisítvány.
Szerző(k): Molnár CsabaA hazai mozik 4,3 millió látogatót fogadtak 2020-ban, 72 százalékkal kevesebbet, mint az azt megelőző évben, a jegybevételük pedig közel 71 százalékkal maradt el a 2019-estől. A hazai filmgyártás is jelentősen megtorpant: 2019-hez képest 16 százalékkal kevesebb egész estés magyar film készült tavaly, a mozikínálatban pedig továbbra is az amerikai filmek domináltak – tette közzé friss adatait a KSH.
Szerző(k): Domokos ErikaSokat segíthet a hazai céges viszonyok feltárásában az az új, céges tulajdonosi adatbázis, amelynek jogszabályi hátterét uniós direktívák alapján szavazta meg az Országgyűlés. Az igazán nagy halaknak azért nem sok félnivalója van, ők már a magántőkealapok mögé bújhatnak - írja a hvg.hu.
Szerző(k): Domokos ErikaTavaly áprilisi elindítása óta mintegy 38 ezer kkv jutott kedvező kamatozású forráshoz a Növekedési Hitelprogram Hajrá (NHP Hajrá) konstrukció keretében. A közel 2 600 milliárd forint összegben létrejött ügyletek több mint felét a működést segítő forgóeszközhitelek tették ki, több mint egyharmaduk pedig új beruházások megvalósulását szolgálta.
Szerző(k): Herman BernadettMindössze 82 millió forinttal csökkent a budaiak régi, kedvelt cukrászdájának, a Daubnernek a nettó árbevétele a Covid-járvány első évében, 2020-ban. A forgalom így is meghaladta az 1,7 milliárdot - derül ki a cég éves beszámolójából. Az egyszemélyes vállalkozás nyolc éve minden évben fizet a nyereségből százmilliós osztalékot a tulajdonosnak, 2013 és 2020 között összesen hárommilliárd forintot.
Szerző(k): Domokos ErikaA magyar kis- és középvállalkozások 48 százalék tudta hozni 2020-ban a korábbi év eredményeit és 52 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ezt a szintet most is elérik majd - derül ki a Mastercard friss kutatásából.
Szerző(k): Domokos LászlóA vállalatokat idén két nagy csoportra bontották: a kkv-k és a nagyvállalatok külön szekcióban indulhattak.
Szerző(k): Rácz Gergő