A dohányzás kockázata másképpen jelenik meg a K&H csoport életbiztosításainál a jövőben. A nemdohányzók kedvezményt kapnak a kockázati életbiztosítások díjából, így ennek köszönhetően, egy átlagos konstrukció esetében akár havi 30 százalékkal alacsonyabb lehet ez az összeg.
Szerző(k): Herman BernadettA befektetők egyre óvatosabbak lettek a kínai részvényekkel, különösen a tengerentúlon jegyzett részvényekkel szemben az év első negyedévében, amelyet a geopolitikai feszültségek és a növekedéssel kapcsolatos aggodalmak magyaráznak. Egyre kevesebb a nyugati tőke az országban.
Szerző(k): Szabó DánielMég egy kevés testedzés, mint az intenzív séta is jelentősen csökkentheti a depresszió kockázatát egy új tanulmány szerint.
Szerző(k): Szepesi AnitaMa már rengeteg a tudományos bizonyíték arra, hogy a magánytól szenvedőket különösen veszélyeztetik az egyéb megbetegedések. Két nagy metaanalízis kimutatta, hogy a társadalmi elszigeteltség és a magány összefüggésbe hozható a korai halálozás fokozott kockázatával. A legújabb tanulmányok szerint a magány agy- és szív- és érrendszeri megbetegedéseket okoz és erősen növeli a demencia kockázatát is.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz MNB átfogó vizsgálata nyomán összesen 67,3 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a K&H bankcsoporttal szemben, a K&H Bank Zrt. esetében egyebek közt a hitelkockázatra, az értékvesztés-képzésre, a vállalatirányításra, az IT-biztonságra, a felügyeleti adatszolgáltatásra és az OBA betétnyilvántartásra vonatkozó hiányosságok miatt.
Szerző(k): Herman BernadettA tavaszi óraátállítás jelentősen növelheti az egészségügyi kezelési hibák kockázatát. Kutatók szerint az egy órányi alvásmegvonás állhat kapcsolatban az egészségügyi dolgozók gyakoribb hibázásával.
Szerző(k): Szepesi AnitaÚj helyzetet teremtett az orosz-ukrán háború, ezért át kellett írni az előrejelzéseket. A korábbinál sokkal keményebb inflációs pálya várható az MNB szerint.
Szerző(k): Herman BernadettAz S&P nemzetközi hitelminősítő negatív kilátás mellett CCC-ről egy fokozattal CC-re rontotta le Oroszország hosszú lejáratú szuverén devizaadósság-kötelezettségének az osztályzatát. A nemzeti valutában kifejezett hosszú távú besorolást is CCC-ről CC-re rontották. Az ügynökség szerint fennáll az államadósság nemteljesítésének a lehetősége.
Szerző(k): Economx