A Magyar Nemzeti Bank szerint továbbra is stabil a bizalom a forinteszközök iránt, viszont kétségtelen, hogy rövidúton beindult egy erőteljes spekuláció, ami ellen a jegybank a kamatok emelésével lép fel. Úgy látják, a tartalékok megfelelőek, arról továbbra sem nyilatkoznak, hogy a hektikusan gyengülő forintpiacon megjelent-e a jegybank.
Szerző(k): Rácz GergőBár széles körben, bár bizonyítékok nélkül, népszerűsítik a napi 10 ezer lépés élethosszabbító hatását, egy most publikált meta-analízis szerint ennél kevesebb is elég ehhez: 60 év felett napi 6-8 ezer, 60 év alatt napi 8-10 ezer lépésnél a legkisebb a bármely okú halálozás kockázata azokhoz képest, akik naponta csak átlagban 3553 lépést tesznek meg. A napi összes lépésszám fontosabb, mint a tempó.
Szerző(k): Szepesi AnitaA feltörekvő piaci eszközök és devizák eddig meglepően jól állták a sarat az Oroszország gerjesztette geopolitikai feszültségek ellenére is, a befektetőket egyelőre jobban érdekelték a jegybankok várható lépései. Ha azonban eszkalálódna a helyzet, azt a forint is megérezné.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz MNB felügyeleti vizsgálata során 27,9 millió forint bírságot szabott ki a Sopron Bankra többek között vállalatirányítási, hitelkockázat-kezelési, tőkemegfelelési, informatikai, adatszolgáltatási, illetve betétbiztosítási hiányosságok miatt és kötelezte a hitelintézetet a jogsértések megszüntetésére.
Szerző(k): Herman BernadettAz EKB figyelmeztette a felügyelete alatt álló bankokat, készüljenek fel az Oroszország elleni szankciók esetleges hatásaira. A befektetők a jelek szerint nem nagyon aggódnak emiatt.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásTöbb mint kétmillió ukrán állampolgár rendelkezhet orosz papírokkal is. Egy ukrán kutatóintézet szerint ez komoly fenyegetést jelenthet demokráciájukra.
Szerző(k): Sasvári MarcellGlobálisan a kiberkockázatok, míg Magyarországon a világjárvány kockázata az első számú üzleti fenyegetés 2022-ben az Allianz kockázati barométere szerint.
Szerző(k): Szepesi AnitaEgy a magyar állam tulajdonában lévő vállalat Kelet-Közép-Európa egyik legaktívabb és legjelentősebb kockázatitőke-befektetője. Az ilyen típusú vállalkozások nagy kockázatú befektetésekkel foglalkoznak - ez esetben az állam pénzéből.
Szerző(k): Komócsin Sándor