Miközben a kormány annak idején a szemétdíjjal kapcsolatos rezsicsökkentéssel az egyik kezével adott, a másik kezével kénytelen elvenni az adófizetők pénzéből, hogy kipótolja a hulladékgazdálkodáson tátongó költségvetési hiányt.
Szerző(k): Komócsin SándorAz egészségügyi szolgáltatók, a szakdolgozók és a védőnők béréhez novembertől újabb támogatást kapnak, ennek összege a besorolásuktól és az évek számától függ, a felső határ meghaladja a háromszázezer forintot.
Szerző(k): Németh GézaCsütörtöktől azt a szabályt, amely szerint 10 évesnél öregebb taxi nem közlekedhet, 2022 végéig felfüggesztette a kormány.
Szerző(k): Németh GézaA német kormány védelmi minisztere aggodalmának adott hangot azt követően, hogy Donald Trump amerikai elnök, a republikánus párt elnökjelöltje saját győzelméről beszélt, miközben több millió szavazatot még nem számoltak meg az USA elnökválasztásán.
Szerző(k): Komócsin Sándor, Csernátony CsabaKissé átalakíthatja a kormány az illegális hulladéklerakás ellen létrehozandó intézményrendszert: a centralizált megoldás helyett vélhetően ezúttal egy decentralizáltabb rendszerben látják a jó megoldást. Kőkemény hatósági fellépés várható.
Szerző(k): Komócsin SándorNem sokkal éjfél előtt megjelent a Magyar Közlöny azokkal a rendelkezésekkel, amelyeket kedden Orbán Viktor kormányfő bejelentett. A rendelet november 4-én hatályba lép.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaOrbán Viktor miniszterelnök a koronavírus-járvány elleni védekezés szigorításának bejelentése után kedd estére a Karmelita kolostorba összehívta a megyei kormánymegbízottakat, akik a helyi védelmi bizottságok vezetői is egyben - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMivel a járvány terjedése gyorsul, újabb lépések megtétele vált szükségessé. A gyors és időben meghozott intézkedések érdekében ezért a magyar kormány úgy döntött, hogy ma éjféltől ismét bevezetik a rendkívüli jogrendet - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook oldalára feltöltött videójában.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna