koronavírus

12.
17.
11:59
MNB: akkora pofon lesz a koronavírus, mint 2009

MNB: akkora pofon lesz a koronavírus, mint 2009

Nagyon súlyos gazdasági következményei lesznek a koronavírus második hullámának, ami alapján a Magyar Nemzeti Bank szerint legalább akkora negatív hatással kell számolni idén, mint a Lehman Brothers válság idején. A két válságot mégsem lehet összehasonlítani, mivel most minden adott ahhoz, hogy a 2009-es helyzethez képest sokkal gyorsabban tudjon kilábalni a gazdaság, és elkerülhető a szerteágazó társadalmi krízis is.

Szerző(k): Rácz Gergő
12.
17.
11:50
Koronavírus: anomáliák vannak a magyar esetszámoknál, több magyarázat lehet

Koronavírus: anomáliák vannak a magyar esetszámoknál, több magyarázat lehet

Járványügyi jelentősége annak önmagában nincs, ha az előző naphoz képest egyszer-egyszer nagyot csökken vagy emelkedik az esetszám, csakis a trendszerű eseményeket érdemes nézni, amit például a mozgóátlag jelez. A december eleji csúcs óta már az esetszámok mozgóátlaga is csökken, amit a tesztek számának növekedésével együtt erősebb bizonyítéka valódi javulásnak, aminek a hátterében a november 11. után bevezetett intézkedések állnak - mondta Ferenci Tamás biostatisztikus a Telexnek.

Szerző(k): Szepesi Anita
12.
17.
11:33
Elpártoltak a svéd járványkezelés atyjától, de tudja, mi a válasz

Elpártoltak a svéd járványkezelés atyjától, de tudja, mi a válasz

Jelentősen csökkent az eddig igen népszerű Anders Tegnell járványügyi szakértő, a svédországi laza válságkezelés atyjának népszerűsége, de még mindig nagyon magas. Tegnell szerint minden országban váratlanul súlyos helyzet alakult ki ősszel, így mindegyik módszer kudarcot vallott.

Szerző(k): Komócsin Sándor
12.
17.
10:45
Emmanuel Macron is koronavírusos lett

Emmanuel Macron is koronavírusos lett

Pozitív lett Emmanuel Macron francia elnök koronavírus-tesztje csütörtökön.

Szerző(k): Szabó Dániel
12.
17.
10:28
A moratórium ügyintézésére már csak pár nap maradt

A moratórium ügyintézésére már csak pár nap maradt

A jogosultak számára sem automatikus a törlesztési moratórium meghosszabbítása. Aki jövőre sem szeretné törleszteni a hitelét, siessen felvenni a kapcsolatot a bankjával. Erre már csak néhány nap maradt az év végéig - figyelmeztet a Bank360.

Szerző(k): Herman Bernadett
12.
17.
10:16
Minden tizedik magyar szerint csak jövő év végére állhat vissza az élet

Minden tizedik magyar szerint csak jövő év végére állhat vissza az élet

A magyar munkavállalók jövő évi reményeire is az általános optimizmus jellemző: hisznek abban, hogy rendeződnek a dolgok, annak kapcsán azonban jelentően eltér a véleményük, hogy ez hogyan és mikor fog megtörténni – derül ki a Profession.hu friss, reprezentatív kutatásából. De minden tizedik ember szerint csak a jövő év végére, 12 százalék szerint csak az őszre lesz normális életünk.

Szerző(k): Szabó Dániel
12.
17.
09:10
Koronavírus: közel 3000 új beteg, meghaltak 157-en

Koronavírus: közel 3000 új beteg, meghaltak 157-en

Magyarországon az elmúlt 24 órában 2982 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 157 beteg - jelentették a kormányzati tájékoztató oldalon december 17-én.

Szerző(k): Szabó Dániel
12.
17.
08:32
Nem segíti a kormány a táppénzeseket, pedig megígérte

Nem segíti a kormány a táppénzeseket, pedig megígérte

A kormány nem egyszerűsítette le a koronavírus-fertőzés miatt táppénzre kényszerülő pedagógusok 100 százalékos táppénzjogosultságának elbírálását, ám azt ígérik, hogy minden ilyen ügyben gyorsan döntenek.

Szerző(k): Komócsin Sándor
12.
17.
07:50
Földbe állt a magyar zeneipar

Földbe állt a magyar zeneipar

Legalább negyvenmilliárd forintos bevételkiesést okozott a járvány a magyar zeneiparban: a koncertek és élő programok háromnegyede elmaradt - írja a Világgazdaság.

Szerző(k): Szabó Dániel