Magyarországon a 2011-ben tovább nőttek a régiók közötti különbségek. A kis megtorpanás ellenére továbbra is Budapest és tágabb környéke a magyar gazdaság súlypontja, de nő a Dunántúl szerepe is.
Szerző(k): NAPIIdén az első negyedévben 21 032 gyermek született, 4,8 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 33 608 volt, ami 6,1 százalékos csökkenést jelent 2012. január–márciushoz viszonyítva. A természetes fogyás 12 576 fő volt, 1116-tal kevesebb az egy évvel ezelőttihez képest - közölte a KSH.
Szerző(k): NAPIAz alacsony infláció jót tesz a béradatoknak, a bruttó bérek ugyanis csak kissé nőnek, míg a reálbérek papíron már kerekednek. A cégek továbbra is a tavalyinál jóval kevesebb embernek adnak munkát.
Szerző(k): Domokos LászlóA GKI Gazdaságkutató Zrt. a vártnál jobb első negyedéves GDP-adatok ellenére sem változtatta meg előrejelzését, és továbbra is a gazdaság stagnálását prognosztizálja az idei évre.
Szerző(k): MTI-EcoMárciusban a mezőgazdasági termelői árak 14,6 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest. Az élő állatok és állati termékek árának növekedése (4,2 százalék) messze elmaradt a növényi termékek áremelkedésétől (20,5 százalék). Az év első negyedévében a mezőgazdasági termelői árak jelentős, 16,7 százalékos növekedésével szemben a ráfordítási árak csupán 6,7 százalékkal nőttek - közölte a KSH.
Szerző(k): NAPIMárciusban az építőipar termelése kiigazítatlan adatok szerint 9,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A termelés márciusi növekedéséhez az alacsony előző évi bázis mellett - a termelés trendje 2012 márciusa és júniusa között 10 éves mélyponton volt - az út- és vasútépítéssel foglalkozó szervezetek termelésének emelkedése járult hozzá - közölte a KSH.
Szerző(k): NAPIHavi összevetésben kismértékben gyorsult ugyan az ipari termelés növekedése márciusban, éves alapon jelentős a mínusz, a KSH által most publikált adatok nem térnek el az előzetesen közölttől. A Mercedes-hatás szemmel láthatóan nem elegendő ahhoz, hogy pluszba fordítsa a trendet.
Szerző(k): NAPINegyedéves alapon 2013 első negyedében technikai értelemben véget ért a recesszió, az éves GDP-csökkenés pedig kisebb lett a vártnál.
Szerző(k): NAPI