Néhány százalékkal csökkenhet idén az évente 24 ezer tonnát kitevő haltermelés, az ágazat árbevétele a tavalyihoz hasonlóan 13,5-14 milliárd forint körül alakulhat - mondta Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) szóvivője az MTI-nek.
Szerző(k): Szász PéterAz APT38 névre hallgató elit észak-koreai hackercsoport a felelős a nemzetközi bankokat ért támadássorozat mögött, amely eddig több száz millió dolláros kárt okozott - írja az Index az AFP hírére hivatkozva.
Szerző(k): Szabó DánielNagy erejű tornádó söpört végig Kanada fővárosán, Ottawán és a környékbeli településeken, a forgószél háztetőket szaggatott le, fákat és villanypóznákat döntött ki, a térségben csaknem 150 ezer háztartás maradt áram nélkül - idéz a CBC kanadai hírtelevízió internetes oldalát az MTI.
Szerző(k): Szepesi AnitaEloltották a lángokat a fővárosi tűzoltók a kigyulladt kelenföldi raktárban péntek estére - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA gyógyszergyártók által fenntartott káralap létrehozását tartja szükségesnek a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ), hogy ennek terhére a vásárlók visszaválthassák a forgalomból kivont gyógyszereket - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaTovább nőtt a Florence trópusi vihar halálos áldozatainak száma, tovább áradnak a folyók Észak- és Dél-Karolinában, óriásiak az anyagi károk.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanElloptak három absztrakt, fekete, vasból készült szobrot a Szolnoki Művésztelep kertjéből; több milliós a kár - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a rendőrség honlapján az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA társasház szomszédságában szálloda épült, mire a mélygarázs elkészült a társasház függőfolyosói megrepedtek. A kivitelező csak a kár egy részét akarta megtéríteni, de aztán jött a bíróság.
Szerző(k): Németh Géza