Az előzetes vizsgálatok alapján nagy valószínűséggel kizárható az idegenkezűség a Testnevelési Egyetemen keletkezett tűz esetében.
Szerző(k): Inforádió, MTIA BKV Zrt. 2012-ben felmondta az utas-balesetbiztosítást, azóta az utasok ezres nagyságrendben fordultak kárigénnyel a vállalathoz. Sikerrel azonban csak nagyon kevesen jártak - írja a Magyar Idők.
Szerző(k): EconomxAz áramkimaradás okozta kár megtérítésének követelését nem az áramszolgáltatóval, hanem az elosztó hálózati engedélyessel szemben lehet érvényesíteni - közölte a Budapesti Békéltető Testület.
Szerző(k): MTITöbb százmillió forintos, a hétfő esti vihar nyomán bejelentett kárról számoltak be a biztosítók az MTI-nek, a legtöbb bejelentés a fővárosból érkezett.
Szerző(k): MTIVan olyan Quaestor-ügyfél, aki a Beva-kártalanítás során a befektetett pénze több mint háromnegyedét is visszakapja, és olyan is lesz, aki alig néhány forintot, sőt semmit sem kap, mert azzal az értékpapírral, amelyet vásárolt, nem csaltak olyan sokat - írja a Világgazdaság (VG).
Szerző(k): EconomxA hétvégi viharok miatt 857-2200 kárbejelentés érkezett a nagyobb biztosítókhoz, a károk értéke az egyes biztosítóknál eléri a 100-300 millió forintot - közölték a biztosítók kedden az MTI-vel.
Szerző(k): MTI-EcoA július 8-i vihar 2015 eddigi legnagyobb pusztítását okozta Magyarországon: az összesített adatok szerint a károk száma az előzetes becsléseknél jóval magasabb és megközelíti a 35 ezret. A kár becsült értéke már mintegy 4,8 milliárd forint - adta hírül a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
Szerző(k): EconomxA július 8-án délután az országon átvonult hatalmas vihar nyomán a szakértői becslések szerint a károk száma megközelítheti a 20 ezret, a becsült kárérték pedig akár a 3 milliárd forintot is - tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
Szerző(k): Economx