Ha a világ országai 2017 második fele után is üzembe helyeznek fosszilis tüzelőanyagot égető áramtermelő erőműveket, akkor elkerülhetetlen lesz a föld légkörének több mint két Celsius-fokos felmelegedése. Ez az a szint, amelyet a tudósok még kezelhetőnek tartanak.
Szerző(k): EconomxGyengült a befektetők szorítása a Renault nyakán, miután a vállalat jelezte, hogy kész együttműködni a hatóságokkal, amelyek razziát tartottak a cégnél azzal a gyanúval, hogy a Volkswagenéhez hasonló csaló szoftvert telepít motorjai egy részébe.
Szerző(k): EconomxAz amerikai hatóságok visszadobták a Volkswagen autó-visszahívási tervét, mondván: az autógyártó nem kínál megfelelő megoldást azokra a súlyos károkra, amelyeket az autósoknak, illetve az autói nagyobb károsanyag-kibocsátása miatt megkárosított amerikaiaknak okozott.
Szerző(k): EconomxA Volkswagen menedzsmentje arra számít, hogy az Egyesült Államokban több százezer autót vissza kell vásárolniuk, mert motorjukat nem lehet környezetvédelmi szempontból elfogadható szintre hozni. Emellett számos autó javítása hetekig tarthat a technikai nehézségek miatt.
Szerző(k): EconomxPolgári peres eljárásra vonatkozó keresetet nyújtottak be Detroitban a német Volkswagen ellen, mert csalt, adatokat hamisított és becsapta az amerikai környezetvédelmi hatóságot.
Szerző(k): MTIEgy német környezetvédelmi lobbicsoport azzal vádolja a Mercedest, hogy egyik típusa a megengedettnél sokkal több káros anyagot bocsát. A cég vitatja a vizsgálati eredményeket. Eközben egymást érik a hasonló vádak és vizsgálatok a többi autógyártóval kapcsolatban is.
Szerző(k): EconomxMagyarország folyamatosan csúszik lefelé azon a listán, amely a klímaváltozás veszélyei alapján állítja sorba a világ országait. A magyar határoktól délre-délkeletre lévő balkáni országok többségének helyzete rosszabb, míg nyugat felé nézve vegyes képet láthatunk.
Szerző(k): EconomxA Volkswagen konszern közzétette azon autói listáját, amelyek nem csak a NOx-ok, hanem a CO2 kibocsátás szempontjából is kritikusak lehetnek.
Szerző(k): portfolio.hu