Brit jogi szakértők szerint kártérítésre számíthatnak a Nagy-Britanniából hajléktalanságuk miatt kitoloncolt külföldi EU-állampolgárok - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielA hrportal.hu egyik olvasója 2016 november 9-én elindított nyugdíj kérelmére 2018 április 24-én kapta kézhez a végleges nyugdíjhatározatot, két évnyi angliai munkavállalása miatt. Az alacsony összegű havi nyugdíjelőleg következtében súlyos anyagi hátrány érte az eltelt időben. Igényt tarthat-e valaki ilyen esetben az elszenvedett pluszkiadásai miatt kártérítésre? A választ Farkas András nyugdíjszakértő adta meg.
Szerző(k): K. Kiss GergelyKártérítés megfizetésére kötelezte Oroszországot a hágai választott bíróság a Krím félsziget elcsatolásával ukrán vállalatoknak okozott veszteségek kompenzálására - hozta nyilvánosságra az UNIAN ukrán hírügynökség csütörtökön a bíróságtól kapott sajtóközleményre hivatkozva.
Szerző(k): Szabó DánielNem sikerült kártérítést kicsikarni az Európai Bizottságból egy korábbi, a dízelbotránnyal összefüggő döntésével kapcsolatban.
Szerző(k): Szász PéterRekordszámú ügyet sikerült lezárnia tavaly az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB), s ezzel párhuzamosan jelentősen csökkent a függőben lévő beadványok száma az utóbbi évekhez képest - derült ki a strasbourgi székhelyű bíróság szerdán közzétett éves jelentéséből - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAkár a magyarországi biztosítási gyakorlat módosulását hozhatja a Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntése, amelyben tisztességtelen szerződési feltételnek nyilvánította és megsemmisítette az Allianz Hungária Zrt. casco-feltételeinek egy részét.
Szerző(k): Szakonyi PéterKét teherautó karambolozott, de a vétkes biztosítója nem fizette ki a vétlen kárát, mivel az nem tudta bizonyítani, hogy övé a jármű. Ezt helyeselte a bíróság is.
Szerző(k): Németh GézaKevesebb magyar barackra számíthatnak a vásárlók idén az áruházakban, mert a március második felében visszatért tél komoly fagykárokat okozott. Azért van jó hír is.
Szerző(k): Komócsin Sándor