A társaság felszámolója megkeresett egy céget, kérdezve arról, hogy az megvásárolná-e a csődvagyon egy részét. Miután igent mondott, meghirdette a vagyont, de senki - így a reménybeli vevő - sem tett ajánlatot. A felszámoló beperelte, kérve tőle a meghirdetett árat, de nem járt sikerrel.
Szerző(k): Németh GézaA United Parcel Service (UPS) amerikai csomagküldő az Európai Unió Bíróságán támadja meg az Európai Bizottságnak azt az évekkel korábbi döntését, amely meghiúsította a holland TNT Express logisztikai cég felvásárlását. A társaság 1,7 milliárd euró kompenzációt követel - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielÚjabb pereket indít a brókerbotrányban érintett Quaestor és a Buda-Cash felszámolója a hitelezők érdekében.
Szerző(k): Domokos ErikaTavaly mintegy 639 millió forintnyi kártérítést kellett fizetnie a magyar államnak azoknak a raboknak, akik bíróságon perelték be a börtönöket. Annyira zsúfoltak a hazai létesítmények, hogy szinte bárki fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához, szinte biztosan kártérítést kap. Az állam ezért trükközött egyet.
Szerző(k): Szabó DánielEgy dunai hajó-étteremben, a közönség által nem használható területen az egyik vendég vízbe esett és megfulladt. A hozzátartozói nem vagyoni kártérítést kértek az étterem tulajdonosától, amit végül a bíróság ítélt meg számukra.
Szerző(k): Németh GézaNyugodtan építhet a mobil-szolgáltató átjátszó tornyot, a lakóknak tűrniük kell mindazt a kellemetlenséget, ami vele jár, a bíróság sem fog kártérítést megítélni számukra.
Szerző(k): Németh GézaEgy amerikai szövetségi bíróság szerint egy kínai cég ellopta amerikai beszállítójának technológiáját, az amerikai sajtó a kínai-amerikai szellemi tulajdonokért vívott háború tesztjének tekinti az esetet.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásLopott személyi igazolvány felhasználásával, a banki alkalmazott gondatlansága miatt, telefonos utasítással szívta le a csaló a bank egyik ügyfelének a számláját. A bank nem akarta az ügyfél kárát megtéríteni, de a bíróság kötelezte rá.
Szerző(k): Németh Géza