Komoly növekedési áldozata lesz az újabb megszorításoknak, ráadásul a most bejelentett adóemeléseken is lyukak vannak − véli Romhányi Balázs, a KFIB ügyvezetője.
Szerző(k): Papp ZsoltAz Európai Bizottság nem kommentálta Matolcsy megjegyzéseit, miszerint az EU nyomására kellett volna megtenni a szerda reggel bejelentett intézkedéseket.
Szerző(k): NAPIJelenleg csökken a lakosság jövedelme és fogyasztása, visszaesnek a beruházások, a vállalkozások jelentős része egyik napról a másikra él. Ennek következtében az 5 fő feletti cégeknél nagymértékű elbocsátás történt, történik, s ebben a körben már az összes létszám is fogy.
Szerző(k): NAPIRogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn a parlamentben külön üdvözölte, hogy a kormány úgy hajt végre a 2012-es költségvetésen kiigazításokat, hogy azok nem lesznek megszorítások. A Magyar Közlönyben megjelent számok kicsit mást mutatnak.
Szerző(k): Papp ZsoltBár az elveket támogatják, a vállalkozói szövetségek attól félnek, hogy a Matolcsy György által pénteken bejelentett változtatásokat nagyon megsínylik a kisebb cégek.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanNincs még időpont arra vonatkozóan, hogy az IMF delegációja mikor tér vissza Magyarországra, de továbbra is szoros kapcsolatban van a Valutaalap az uniós és a magyar partnerekkel - mondta Gerry Rice, a Nemzetközi Valutaalap nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva.
Szerző(k): NAPITöbb száz milliárdos kockázatok vannak a 2013-as költségvetésben – ez derül ki a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest elemzésből. Az államadósság beragad, a gazdaság nem nő a következő években.
Szerző(k): Papp Zsolt