A rezsicsökkentés és a honvédelem lesz a központi eleme a 2023-as költségvetésnek, amit Varga Mihály pénzügyminisztere hivatalosan is benyújtott parlament elnökének. A kormány tervei szerint a számos bizonytalanság ellenére a legtöbb terület többletforráshoz jut, július közepére meg is lehet a végső szavazás a tervezetről.
Szerző(k): Rácz GergőNem spórolt a Mentsétek meg Romániát Szövetség szövetség a kormányt bíráló megjegyzéseivel azon a találkozón, amelyre meghívták az ország pénzügyminiszterét. A "Románia-mentők" úgy látják, hogy egy mamuttá nőtt állam szívja a gazdaság vérét.
Szerző(k): Komócsin SándorA különadókból várt idei 800 milliárd és egyéb adóemelésekből beszedni tervezett 100 milliárd mellett a kormány költségvetési kiadáscsökkentésről is döntött: idén 581 milliárdot, jövőre 500 milliárdot spórolnak meg a friss, szombat éjszaka megjelent kormányhatározat szerint, továbbá az állami beruházásokon két év alatt 1150 milliárd forintot takarítanak meg. Szigorítás várható a rezsicsökkentésben.
Szerző(k): Németh GézaKomoly nyomást helyezhet a költségvetésre, ha a kormány minden tervét és vállalást keresztülviszi. A nyugdíjasoknak ráadásul több jogcímen is plusz pénzt kéne fizetni: egyrészt ha bejönnek a növekedési várakozások, akkor idén is lesz nyugdíjprémium, ha pedig az infláció tovább gyorsul, akkor legalább egy korrekcióra még szükség lesz. Közben viszont az államháztartás hiányát és az államadósságot is lejjebb kellene szorítani. Igazán bajok csak jövőre lehetnek.
Szerző(k): Szabó DánielA GDP 3,5 százalékára rúgó 2023-as költségvetési hiánycél elérhető, amennyiben a tervezett makrogazdasági pálya megvalósul, illetve az adóváltozásokat és a kiadások csökkenését részletesen kidolgozzák - véli a Költségvetési Tanács (KT) a büdzsé tervezetének áttekintését követően.
Szerző(k): Domokos LászlóAz idei költségvetés Gazdaság-újraindítási Alap fejezetében szereplő beruházás ösztönzési célelőirányzatot 70 milliárd forinttal megemelte a kormány. A többlet forrását nem határozta meg. A célelőirányzat eredeti összege 284 milliárd forint volt.
Szerző(k): Németh GézaA jelenlegi kontextusban az extraprofit olyan jövedelem, amelyről a kormányzat úgy gondolja, hogy a méltányosnak tartott mérték felett érik el a cégek - mondta Csaba László közgazdász az Rtl.hu-nak.
Szerző(k): Domokos LászlóIgazán nagy fába vágja a fejszéjét a magyar kormány: két év alatt a GDP több mint 7 százalékát elérő beavatkozásra vállalkozik az adóbevételek erőteljes növelésével és az állami kiadások határozott megvágásával. Kérdés azonban, hogy a híres-hírhedt Bokros-csomaggal felérő beavatkozás elég lesz-e a két kitűzött cél eléréséhez, azaz a rezsicsökkentés megvédésére és a haderő gyorsabb fejlesztésére.
Szerző(k): Domokos László