A visegrádi együttműködés fennállásának 30. évfordulóján tartott fényes krakkói ünnepség sem tudta elfedni, hogy törés van egyrészt Magyarország és Lengyelország, másrészt Csehország és Szlovákia között. Azaz alapvető válságba került a csoport - írja a Le Monde.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaLengyelországban felgyorsult a kiskereskedelmi forgalom csökkenése januárban éves szinten - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielUkrajnában 24 óra alatt házasságot köthet, akinek sietős a dolog, ami felkeltette a külföldiek érdeklődését is. Fél Európából és azon kívülről érkeznek a házasodni vágyók a kelet-európai országba.
Szerző(k): Barabás JúliaA lengyel hazai össztermék (GDP) 2,8 százalékkal csökkent a tavalyi utolsó negyedévben éves összevetésben - áll a lengyel statisztikai hivatal pénteken ismertetett előzetes becslésében.
Szerző(k): Domokos LászlóTöbb mint 40 lengyel médium döntött úgy, hogy 24 órán keresztül adásszünettel tiltakozik az médiatörvény-javaslat ellen, mivel szerintük a kormány ki akarja őket véreztetni a koronavírus-járványra hivatkozva.
Szerző(k): Domokos LászlóKedden hackertámadás áldozata lett a lengyel CD Projekt Red (CDPR) játékfejlesztő. A cég szerint ellopták a Witcher 3, a Gwent és a Cyberpunk 2077 videójátékok forráskódját, a támadók zsarolóvírussal zárolták a fejlesztő gépeit és váltságdíjat követelnek a feloldásért. A cég visztont úgy döntött, nem fizet. Jól teszi? Ezt mondja a Sophos kiberbiztonsági cég.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz Egyesült Királyságban élő lengyelek egyelőre nem érzik úgy, hogy számottevően romlott volna a helyzetük a brexit miatt, bár gyakorlatilag még csak egy hónapja független a szigetország az EU-tól.
Szerző(k): Barabás JúliaA lengyel hazai össztermék (GDP) 2,8 százalékkal csökkent tavaly a lengyel statisztikai hivatal pénteken ismertetett előzetes számításai szerint - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna