A közterületi reklámokat is szabályozza az új építészeti törvény, amely immár túl van a társadalmi egyeztetés szakaszán. A települések vezetői féltik a köztereiket az ízléstelen plakáterdőktől.
Szerző(k): Sánta AndrásMegosztó dolog lenne egy újabb sarc, de túlzás lenne állítani, hogy ne lennének támogatói – derül ki Pulzus Kutató felméréséből, amit az Economx megbízásából készített. A második törésvonal ott van, hogy sokan azt csak Budapestre korlátoznák, még akkor is, ha nem ott élnek.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsEgyes szerb-magyar határátkelők hosszabb nyitva tartással működnek majd, de az elektronikus útdíjrendszer is közös lesz.
Szerző(k): EconomxA Totalcar szerint a dugódíj nagyjából olyan, mint az euró bevezetése: sok problémára jelentene megoldást, ám senki nem dolgozik komolyan azon, hogy megvalósuljon.
Szerző(k): Zádori BenceA konzuli védelemről szóló törvény módosítását, valamint három igazságügyi tárgyú törvényjavaslatot is megvitat kedden az Országgyűlés, miután a magyar építészetről szóló törvényjavaslat általános vitájával, majd napirend utáni felszólalásokkal fejezte be munkáját hétfőn késő este.
Szerző(k): EconomxA Magyar Honvédség csádi katonai szerepvállalásáról és a veszélyhelyzet meghosszabbításáról is dönthet az Országgyűlés hétfőn, e heti négynapos ülésének első napján.
Szerző(k): EconomxElfogadták az állami építési beruházások rendjéről szóló jogszabály, amely egyszer már alaptörvény-ellenes volt.
Szerző(k): EconomxNemzetgazdaságilag kiemelt beruházássá nyilvánította a kormány azt a projektet, ami az eddigi információk alapján a kínai Build Your Dreams (BYD) autógyárhoz köthető.
Szerző(k): Zádori Bence