Hétfő kivételével minden napra jut egy adatközlés a következő héten, közöttük munkaerőpiaci statisztikát és a beruházások első negyedéves adatát is közzéteszik - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterA 2018-2022-es konvergenciaprogramban a magyar kormány azzal számol, hogy a GDP a 2017-es 4 százalékos bővülés után 2018-ban 4,3 százalékkal, 2019-ben 4,1 százalékkal, 2020-ban 4 százalékkal emelkedik, majd gyorsabb ütemre kapcsol, 2021-ben 4,2, 2022-ben pedig 4,1 százalékkal nő. A kormány prognózisa az Európai Bizottságénál most is optimistább.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz Egyesült Államok a világ legnagyobb gazdasága még a legfrissebb rangsorok szerint is, bár egyre gyakrabban beszélnek arról szakértők, hogy Kína vagy az Európai Unió idővel előzheti. Amerikának viszont van egy trükkje, hogy az élen maradjon, amely valójában elég sokat árt saját gazdaságának és a világnak is, mégsem nagyon akarnak változtatni rajta. De a németek is tesznek arról, hogy senkinek se legyen jó.
Szerző(k): Szabó DánielKevés adat jelenik meg a következő, háromnapos rövidített munkahéten, ipari termelési és építőipari adatok mellett mezőgazdasági termelői árakról közölnek statisztikát - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterAz Európai Bizottság szerdán közzétette a tagállamok gazdasági és szociális helyzetéről készített éves elemzését, benne az országspecifikus ajánlások végrehajtásában elért eredményekkel és a lehetséges kockázatok értékelésével. Ebben Magyarország kap hideget, meleget.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA bruttó hazai termék volumene Magyarországon 2017 IV. negyedévében 4,4 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit. A növekedéshez elsősorban a piaci alapú szolgáltatások és az építőipar járultak hozzá. 2017-ben a GDP volumene 4 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz képest - adta hírül a KSH.
Szerző(k): K. Kiss GergelyNőttek az olasz államkötvényhozamok és estek a bankrészvények árfolyamai hétfőn, miután a parlamenti választásokon egyik politikai erő sem tudta megszerezni a stabil kormányzáshoz szükséges többséget, ráadásul jelentősen előretörtek a protesztpártok, a fennálló hatalmat támadó Öt Csillag Mozgalom, valamint a migráció- és Európa-ellenes politikát hirdető Északi Liga.
Szerző(k): K. Kiss GergelySzámos makrogazdasági adat jelenik meg a jövő héten, így a januári kiskereskedelmi, ipari termelési és külkereskedelmi statisztikák mellett a tavalyi negyedik negyedéves bruttó hazai termék (GDP) részletes adatát, valamint inflációs és államháztartási adatokat is közölnek - írja az MTI.
Szerző(k): Szász Péter