Komoly kritikák kereszttüzébe került a Disney, új kasszasikernek szánt filmje, a Mulan amelyet kínai internálótáborok szomszédságában forgattak. Ha ez még nem elég, annak a kínai állami szervnek mondtak köszönetet, amelynek köze van az internálótáborok működtetéséhez.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásHamarosan tőzsdére léphet az adatelemzéssel foglalkozó Palantir, amely az amerikai kormányzati szervek, többek között a CIA számára is végez szolgáltatásokat. A cég azt reklámozza magáról, hogy más, mint a többi techcég, ez azonban nem teljesen igaz.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásMegkapta a felhatalmazást a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat arra, hogy gyakorlatilag mindent megtudhasson egy állampolgárról. A rendőrök még az ártatlanul meggyanúsítottak adatait is 20 évig őrizhetik - írja a hvg.hu.
Szerző(k): Domokos ErikaMind az állami-, mind pedig a magánszektor dolgozóinak kötelező lesz Indiába egy a mozgásukat nyomon követő kormányzati alkalmazást használni a koronavírus miatt.
Szerző(k): Rácz GergőKínában és Délkelet-Ázsiában a járvány viszonylag gyors leküzdését nagyban elősegítette a digitális megfigyelés kiterjedt és jól bejáratott rendszere. A technológia adott ehhez akár nálunk is, de vajon összeegyeztethető-e ez a szabadságjogokkal?
Szerző(k): Szakonyi PéterEgy friss kormányrendelet feljogosítja az Operatív törzset (OT), hogy bármely szervtől, jogi személytől vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettől adatszolgáltatást kérjen. Ezzel az OT lényegében a hatályos adatvédelmi jogszabályokra tekintet nélkül korlátozás nélkül ismerhet meg - akár különleges - személyes adatokat, ami a járvány elleni küzdelem érdekében szüksége lehet ugyan, de adatvédelmi aggályokat is felvet - vélik a Cerha Hemple Dezső és Társai Ügyvédi Iroda szakértői.
Szerző(k): Domokos LászlóAz orosz belügyminisztérium néhány éven belül a világ legnagyobb és legkifinomultabb köztéri megfigyelőrendszerét helyezi üzembe. Moszkva városa nem várt addig, már beindították saját rendszerüket.
Szerző(k): Barabás JúliaA legtöbb látogatót vonzó karneváli esemény, az Angyal repülése napján, vasárnap vezették be Velence városában a látogatók számlálását, terelését és azonosítását is szolgáló kamerás térfigyelőrendszert, amely a július elsejétől induló fizetéses belépés előfutárának számít.
Szerző(k): Szepesi Anita