Csehországban egyértelműen Andrej Babis évének minősíthető 2017. A szlovák származású multimilliárdos vállalkozóból lett politikus gyakorlatilag az egész évben a közélet figyelmének középpontjában volt, és neve szinte le sem került a televíziók képernyőjéről, az országos napilapok első oldalairól - olvasható az MTI értékelőjében.
Szerző(k): K. Kiss GergelyIsmét a konzervatív Sebastián Pinera lesz Chile elnöke, miután megnyerte az államfőválasztás vasárnap tartott második fordulóját - írta az InfoRádió.hu az MTI híre alapján.
Szerző(k): Domokos LászlóA Népszava szerint a Mátrai Erőműben Mészáros Lőrinccel tulajdonszerzésre készülő cseh cég valójában azért vásárolja meg a létesítményt jelentősen felülárazva, hogy kifizessék a paksi bővítés német lobbistáit.
Szerző(k): Szabó DánielA kanadai házaspárt az otthonukban találták meg, a rendőrség szerint haláluk körülményei gyanúsak, de nem látszik, hogy erőszakosan hatoltak volna be a házukba - írja a 444.
Szerző(k): Szabó DánielTavaly 6,5 milliárd forint osztalékot vett ki Andy Vajna filmügyi biztos, vállalkozó abból a cégéből, amely kaszinóit üzemelteti. Még szeptemberben döntöttek arról, hogy a Las Vegas Casino Kft. átalakul egy másik céggé.
Szerző(k): Szabó DánielMilos Zeman cseh államfő szerdán Prágában kinevezte az Andrej Babis miniszterelnök vezette új prágai kormányt - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaSoros György a saját honlapján pontról megjelent írása és a videóüzenetei után újra kifejtette véleményét a magyarországi helyzetről. Az írás a hvg.hu-n és Népszavában jelent meg.
Szerző(k): Domokos LászlóEgy évtizeden belül megháromszorozza gépeinek számát a Wizz Air és ugyanilyen ütemben nő a dolgozók aránya is, évente pedig már százmillió utast fognak szállítani - mondta a Világgazdaságnak Váradi József, a diszkont-légitársaság vezérigazgatója
Szerző(k): Domokos Erika