Az elmúlt években, főleg a válság hatására kialakult és szélesedett a dolgozói szegénység Magyarországon: mintegy egymillió olyan munkavállaló van, aki a KSH által számított létminimum alatti összeget visz haza 8 órás, teljes állású munkával.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaBár az EU-nak nincs semmiféle kompetenciája a bérek meghatározásánál, a keresetek gazdaságra gyakorolt hatásai miatt mégis fontos kérdésként tekint rá. Különösen azért, mert egyre inkább polarizálódnak a fizetések, a közepes szintű munkahelyek száma pedig csökken.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaEgy friss felmérés szerint a cégvezetők többsége a minimálbér emelését várja 2015-ben, ennek összege bruttó 105, egyesek szerint akár 109 ezer forint is lehet. A cégvezetők többsége egyetértene egy többéves bérmegállapodással.
Szerző(k): EconomxA közbeszerzés keretében előírt minimálbér nem terjeszthető ki azokra a munkavállalókra, akiket egy másik tagállamban tevékenykedő alvállalkozó foglalkoztat a szerződés teljesítése során - mondta ki csütörtökön kihirdetett ítéletében a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság.
Szerző(k): MTI-EcoKormányának gazdasági sikereit méltatta és a minimálbér megemelését sürgette a munkáltatóktól Barack Obama elnök hétfőn, az amerikai Munka napján Milwaukeeban megrendezett szakszervezeti fesztiválon.
Szerző(k): MTI-EcoA befagyasztott szerbiai minimálbér nem éri el az egy eurót óránként.
Szerző(k): EconomxA német parlament alsóháza, a Bundestag csütörtökön nagy többséggel megszavazta a 8,50 eurós (2600 forint) törvényes minimális órabér bevezetését.
Szerző(k): MTI-EcoRobert Fico szlovák kormányfő történelmi nagyságrendű, negyedmilliárd eurós, hangulatjavítónak szánt gazdasági és szociális intézkedéscsomagot jelentett be baloldali kormánypártja, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) rendkívüli közgyűlésén szombaton Pozsonyban.
Szerző(k): MTI-Eco