A magyar kormány határozatot fogadott el "a veszélyhelyzettel összefüggésben felmerülő munkanélküliségi kockázatokat mérséklő európai uniós hitelkerethez kapcsolódó állami garanciavállalási megállapodás megkötéséről" - derül ki a pénteki Magyar Közlönyből.
Szerző(k): Domokos ErikaA nyugdíjazást megelőző védett korral kapcsolatban a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetben sokan aggódva érdeklődnek, hogy létezik-e még ez a védelem az idősebb munkavállalók részére, akik a leginkább tartanak attól, hogy elvesztik az állásukat. Farkas András nyugdíjszakértő tisztázta a feltételeket.
Szerző(k): K. Kiss GergelyHaszna és hiányossága is van az új bértámogatási programnak az Inforádiónak nyilatkozó szakszervezeti vezetők szerint. A kritikusok szerint még 70 ezer munkahely megmenthető lett volna, ha részmunkaidős státuszok kipótlásánál nem óvatoskodnak, de megvan az esély az új munkakörök létrehozásának is.
Szerző(k): Szabó DánielA múlt heti európai bírósági döntés után nem látunk más megoldást, mint bezárni a tranzitzónákat - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón. A tárcavezető elmondta, hogy 201 ezer munkahelyet mentettek meg, valamint a kormány szándéka nem változott, hogy betiltsák az egyszer használatos műanyagokat, de most munkahelyeket kell megvédeniük.
Szerző(k): Szabó DánielAz építőipari munkások 20 százalékát győzték meg az itthon maradásról. Ők válthatják a külföldi vendégmunkásokat akár tartósan is a szektorban, de ehhez rendes bérek, törvényes bejelentés és megfelelő munkakörülmények kellenek - közölte a Madarj itthon! kampányt szervező Kész Csoport.
Szerző(k): Szabó DánielA magyaroknál továbbra is a fizetés, a munkahelyi légkör és az állás tartós biztonsága a legfontosabb munkahelyválasztási szempont. Idén a LEGO lett a legvonzóbb hazai munkáltató, a második helyet a Samsung nyerte el, a harmadikat pedig az Audi - a világ legnagyobb független munkáltatói márkakutatása, a Randstad Employer Brand Research magyarországi eredményei szerint. Az IT-szektor a legvonzóbb a hazai munkavállalók számára.
Szerző(k): Domokos ErikaAz Európai Unió Tanácsa rendeletet fogadott el a munkanélküliség szükséghelyzeti kockázatait mérséklő, ideiglenes támogatást nyújtó európai eszközről (SURE), amelynek keretében a koronavírus-válság következtében akár 100 milliárd euró összegű kölcsön folyósítható kedvező feltételek mellett a tagállamoknak - közölte az uniós tanács kedden.
Szerző(k): Domokos ErikaMunkaviszonnyá alakul a kulturális ágazat dolgozóinak közalkalmazotti jogviszonya. Az erről szóló törvénymódosítást 133 igen szavazattal, 62 nem ellenében fogadta el a Fidesz-KDNP-többségű parlament. A változtatás csaknem 19 ezer embert érint - írta az MTI. A veszélyhelyzetet felhasználva terjesztették be a javaslatot, amikor más területekre fókuszál a figyelem - mondta Hiller István MSZP-s képviselő, aki szerint a közalkalmazotti státusz megszüntetését a versenyképesség jelszava mögé rejtették.
Szerző(k): Domokos Erika