munkahely

05.
12.
18:11
Friss számokat közöltek, hány vállalkozónak kellett leállni a járvány miatt

Friss számokat közöltek, hány vállalkozónak kellett leállni a járvány miatt

A koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet gazdasági következményei azonnal érintették a személyes szolgáltatást nyújtó egyéni vállalkozókat. Vannak olyan tevékenységek, amelyek profitálnak a mostani időszakból (mint például a futárszolgáltatás), de sok esetben az azonnali kereslet-visszaesés volt a jellemző (mint a fodrászoknál és kozmetikusoknál). Idén eddig 61 ezer, ezen belül március 1. óta 49 ezer egyéni vállalkozó döntött tevékenysége szüneteltetése mellett - írta a KSH.

Szerző(k): Domokos Erika
05.
11.
10:45
A nyugdíjak ügyében a kormánypárti szavazók többsége sem áll a kormány mögött - IDEA

A nyugdíjak ügyében a kormánypárti szavazók többsége sem áll a kormány mögött - IDEA

Egy friss felmérés szerint a megkérdezettek 70 százaléka úgy véli, hogy a magyar kormány járvány hatásait enyhítő intézkedései nem vagy egyáltalán nem védik meg a munkavállalókat. A csak 2021-ben esedékes nyugdíjtámogatás ügyében pedig még a Fidesz–KDNP szavazóinak többsége sem áll a kormány mögött, 41 százalékuk szerint már idén esedékes lenne a juttatás, 23 százalékuk pedig vitatja a támogatás szükségszerűségét.

Szerző(k): Domokos Erika
05.
10.
18:50
Veszélyes lehet az otthoni munka, ráfázhatnak a munkavállalók

Veszélyes lehet az otthoni munka, ráfázhatnak a munkavállalók

A koronavírus-járvány kapcsán csupa jót hallani arról, hogy hála a digitális kornak az emberek ugyanúgy tudnak otthon dolgozni, mint ha a munkahelyükön lennének, ám hosszabb távon a teljes home office nagyon hátrányos lehet a munkavállalóknak - véli Suzanne Moore, a Guardian publicistája.

Szerző(k): Komócsin Sándor
05.
10.
13:15
Szijjártó szerint ezzel lehetne 62 ezer munkahelyet megmenteni

Szijjártó szerint ezzel lehetne 62 ezer munkahelyet megmenteni

Már 338 vállalat jelezte a kormánynak, hogy beruházást hajtana végre a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásának visszaszorítása érdekében, összesen 162 milliárd forintnyi értékben - közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában az MTI szerint.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna
05.
10.
13:01
Ráharaptak a bankok az otthoni munkavégzésre?

Ráharaptak a bankok az otthoni munkavégzésre?

Az otthoni munkavégzést biztonságosan és 1-2 nap alatt megoldották a magyarországi pénzintézetek, az MTI kérdésére válaszoló illetékeseik szerint a távoli munkavégzés lehetőségét tartósan, a járvány utáni időkben is fenn kívánják tartani, a korábbinál nagyobb mértékben fogják alkalmazni - írja az MTI.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna
05.
10.
12:13
Államtitkár: egy hét alatt megtízszereződött a bértámogatási kérelmek száma

Államtitkár: egy hét alatt megtízszereződött a bértámogatási kérelmek száma

Eddig 163 064-en kértek az államtól segítséget munkanélküli segély vagy valamilyen jövedelempótló támogatás formájában, mert elveszítették a koronavírus-járvány miatt az állásukat, a vállalatok részéről benyjtott bértámogatási kérelem pedig egy hét alatt közel megtízszereződött - derült ki Schanda Tamás államtitkár beszámolójából. Az operatív törzs vasárnapi tájékoztatóján emellett kiderült még, hogy már 336 hatósági házi karanténban lévőt tudnak a mobiljukra telepített app segítségével ellenőrizni, illetve hogy eddig 6 mentős fertőződött meg koronavírussal.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna
05.
07.
22:41
A magyarok bíznak a legkevésbé az egészségügyi rendszerben az EU-országok közül

A magyarok bíznak a legkevésbé az egészségügyi rendszerben az EU-országok közül

Egy uniós online felmérés szerint a válaszadók több mint fele aggódik a jövője miatt a koronavírus-járvány következményei miatt. Bevételkiesést Bulgáriában, Lengyelországban, Cipruson és Magyarországon tapasztaltak a legtöbben.

Szerző(k): Domokos Erika
05.
07.
21:35
A Dunaferr munkaidő-csökkentésre kényszerül

A Dunaferr munkaidő-csökkentésre kényszerül

Júniustól három hónapon át ezer dolgozó munkaidejét kénytelen csökkenteni a dunaújvárosi vasmű. A járvány miatti leállás világszerte érezhető hatása miatt a cég helyzete tovább romlott, a termékei iránti kereslet drasztikusan visszaesett, ezért csökkenteni kell a termelést - írta a Dunaferr cégvezetője, Evgeny Tankhilevich a munkavállalóknak címzett levelében.

Szerző(k): Domokos Erika
05.
06.
11:15
Elhalasztották a magyar BMW-gyár építését - reagált Szijjártó

Elhalasztották a magyar BMW-gyár építését - reagált Szijjártó

A kedvezőtlen piaci helyzet miatt a BMW egy évvel eltolta a debreceni gyár építését. A cég vezetőivel tartott szerdán egyeztetést Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki közölte: a BMW vezetői elkötelezettek a debreceni gyárépítés mellett.

Szerző(k): Csernátony Csaba