munkaügy

10.
10.
19:13
Még többen vannak munka nélkül, mint tavaly

Még többen vannak munka nélkül, mint tavaly

A világon kétszázmillió fölé emelkedett a munkanélküliek száma az idén, tavalyhoz képest a növekedés mintegy 3,4 millió - áll az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezete, az ILO kedden ismertetett jelentésében.

Szerző(k): Domokos Erika
09.
11.
19:40
Macron kivágta a biztosítékot - nagy a feszültség

Macron kivágta a biztosítékot - nagy a feszültség

Utcai tüntetésekre és sztrájkra szólít fel kedden a francia munkajogi reform ellen a legradikálisabb szakszervezet a CGT. A megmozdulás az első nagy teszt lesz Emmanuel Macron államfő számára, aki már előzetesen jelezte, hogy a szakszervezeti tiltakozás nem fogja meghátrálásra késztetni - írja az MTI.

Szerző(k): K. Kiss Gergely
08.
17.
07:08
Kihasznált és rettegő magyar dolgozók - lehangoló jelentés érkezett

Kihasznált és rettegő magyar dolgozók - lehangoló jelentés érkezett

Az ellenőrizettek harmada nem volt bejelentve, de sokaknál csaltak a munkaidő-nyilvántartással is, hogy ne kelljen túlórapénzt fizetni – derül ki a legfrissebb kutatásból. Az áldozatok legtöbbször annyira féltik az állásukat, hogy nem mernek szót emelni a kihasználtságuk ellen.

Szerző(k): Dzindzisz Sztefan
08.
14.
12:35
Keresik az év felelős foglalkoztatóját

Keresik az év felelős foglalkoztatóját

Az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. meghirdette Az év felelős foglalkoztatója pályázatot.

Szerző(k): Dzindzisz Sztefan
08.
11.
14:17
Egy adatbázis, amit minden magyar dolgozónak ismernie kell

Egy adatbázis, amit minden magyar dolgozónak ismernie kell

Bizonytalan azzal kapcsolatban, hogy valóban bejelentette-e Önt a munkahelye? Mutatjuk, hogyan tudja néhány egyszerű lépéssel ellenőrizni.

Szerző(k): Dzindzisz Sztefan
08.
03.
07:08
Durván elbukja a szabadságát több százezer magyar - kik vannak közöttük?

Durván elbukja a szabadságát több százezer magyar - kik vannak közöttük?

"Spórol" a dolgozók szabadságával a magyar vállalkozások tekintélyes része. Szakértők szerint e probléma sokkal komolyabb annál, mint amennyire látszik, s főként, mint amennyire a foglalkoztatáspolitika adatai tükrözik azt. A dolgozók jó része nem tudja, vagy a pénzmegvonás miatt nem akarja kivenni nyári szabadságát sem (van aki évek óta), mások viszont egyszerűen félnek, hogy elveszítik állásukat, ha kiállnak magukért.

Szerző(k): K. Kiss Gergely
07.
14.
13:16
Megdöbbentő fölényben a munkáltatók a dolgozókkal szemben

Megdöbbentő fölényben a munkáltatók a dolgozókkal szemben

A visszamenőleg vizsgált 310 munkaügyi per csak 20 százalékában állapították meg a bíróságok a munkáltatók jogellenességét, az adatokon még a Kúria Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiuma is meglepődött - írja a Világgazdaság.

Szerző(k): K. Kiss Gergely
06.
08.
18:46
Kihasznált és panaszkodni nem merő magyar dolgozók - meghökkentő jelentés látott napvilágot

Kihasznált és panaszkodni nem merő magyar dolgozók - meghökkentő jelentés látott napvilágot

Továbbra is rendkívül sok magyar dolgozót sújt a cége: nem adják ki a törvényileg kötelező szabadságot, visszatartják a fizetést, sőt, volt, aki a felmondáskor szembesült azzal, hogy nem is volt bejelentve. Íme, az idei első negyedév munkaügyi ellenőrzései számokban.

Szerző(k): Dzindzisz Sztefan
05.
04.
11:26
Jó hír jött Spanyolországból

Jó hír jött Spanyolországból

Áprilisban rekord mértékben, 129 ezerrel csökkent a munkanélküliség Spanyolországban, ami 3,5 százalékkal kevesebb az egy hónappal korábbi adatnál - közölte a spanyol munkaügyi minisztérium csütörtökön.

Szerző(k): Dzindzisz Sztefan