A londoni olimpia első hetének adatai alapján úgy tűnik, nem igazolódtak a rendezők reményei, hogy már a játékok alatt elkezd megtérülni a mintegy 17 milliárd dolláros olimpia költsége - közölte Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.
Szerző(k): MTIÁtvállalja az állam a Nemzeti Galéria adósságát, így egyesülhet a Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria. A kormány döntött a múzeumi negyed koncepciójáról is.
Szerző(k): InforádióVárhatóan júniusban dönt a kormány az Ötvenhatosok terére tervezett Múzeumnegyed beruházás előkészítéséről. A Múzeumnegyed projektiroda vezetője szerint az építkezések 2014-ben kezdődhetnek meg, és 2017-re már állhatnak az új múzeumépületek.
Szerző(k): InforádióA Néprajzi Múzeum jövőbeni elhelyezésének ügyében tartott megbeszélést Gál András Levente, a Jó Állam fejlesztési koncepció végrehajtásának összehangolásáért felelős kormánybiztos és Fejős Zoltán, a múzeum főigazgatója; az épületbe a kormány tervei szerint a Kúria költözhetne vissza.
Szerző(k): MTIAz elmúlt 1100 év magyar szellemi teljesítményét bemutató, Rubik-kockát formázó múzeum épülhet a budapesti Rákóczi híd budai hídfőjénél; az építkezés 2014-ben kezdődhet, a kiállítóközpont pedig 2017-ben nyithatja meg kapuit - jelentette be Fürjes Balázs budapesti nagyberuházásokért felelős kormánybiztos pénteken a fővárosban, Orbán Viktor miniszterelnök, Rubik Ernő feltaláló és Radnai Péter, a program ötletgazdája társaságában az MTI beszámolója szerint.
Szerző(k): NAPIKovács Dezső, a Belvárosi Aukciósház tulajdonosa a ma kezdődő és szerdáig tartó árverés előtt sem csinált titkot abból, hogy számos értékes tárgyat máris novemberi múzeumnyitására tartott vissza. Kovács ugyanis önálló kiállítóhelyiségeket épít a Köztársaság téren, a Józsefvárosban, miközben a Belvárosi Aukciósházat teljesen leányára bízza, hogy ő alakíthassa tovább annak profilját, saját belátása szerint. Részletek a holnapi Befektetőben.
Szerző(k): NAPI