A Ferencváros-Kelenföld vasútvonal kapacitásbővítése a harmadik vágány megépítését jelenti. Ennek tervezését és kivitelezését 2027 végéig kell befejezni.
Szerző(k): Németh GézaA Budapest-Balaton kerékpárút újabb két, összesen 13,6 kilométeres szakaszát a Colas Út Építőipari Zrt. és a Magyar Alagútépítő és Bányászati Kft. építheti meg, nettó 950,8 millió forintért.
Szerző(k): Németh GézaA Debrecen és Nyíregyháza közötti vasútvonal fejlesztésének tervezése írt ki nyílt közbeszerzést a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
Szerző(k): Németh GézaA Budapest-Kelenföld és a Ferencvárosi pályaudvar közötti harmadik sínpár építése tiltakozást váltott ki a XI. kerületi lakosokból. A NIF új környezetrendezési tervet készíttet és előírta, hogy tekintettel a vasúti beruházás vegyes társadalmi fogadtatására, a tervezésbe be kell vonni a lakosságot is.
Szerző(k): Németh GézaDunabogdány és Kisoroszi között gyalogos-kerékpáros híd épül a Duna felett.
Szerző(k): Németh GézaA Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közúti elérhetőségének javításának tervezésére írt ki közbeszerzést a NIF.
Szerző(k): Németh GézaAz eredetileg tervezettnél másfél hónappal korábban, december közepén átadják a forgalomnak az M44-es gyorsforgalmi út Békéscsaba-Kondoros közti 17,6 kilométeres szakaszát.
Szerző(k): Domokos LászlóA Trenecon Tanácsadó és Tervező Kft. valamint a Kontúr Csoport Tervező, Építtető, Kivitelező Kereskedelmi Kft. készítheti el a Budapest - Kolozsvár nagysebességű vasútvonal részletes megvalósíthatósági tanulmányát, nettó 750 millió forintért.
Szerző(k): Németh Géza