nif

11.
28.
08:49
Az adóhatóság mentette meg a Közgépet

Az adóhatóság mentette meg a Közgépet

Megmentette a Közgép Zrt.-t a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy több százmilliós fizetési kötelezettségtől: a társaság konzorciuma az adóhatóság új telephelyének építésére tekintettel, tavasszal egy év haladékot kapott a vásárosnaményi Tisza-híd beruházásának befejezésére. A halasztással több mint félmilliárd forint kötbér megfizetését ússza meg a társaság - írta a Népszabadság.

Szerző(k): NAPI
11.
01.
17:23
A bíróság közbelépett - új vizsgálat indul az M43-as tendere miatt

A bíróság közbelépett - új vizsgálat indul az M43-as tendere miatt

Újra a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) elé kerül az 43-as Makó és az országhatár közötti szakaszának építési pályázata, a kiírást egykor megtámadó osztrák Porr Bau GmbH ugyanis a napokban ismét a KDB-hez fordult, ugyanis a Porr által kezdeményezett jogi eljárás után a bíróság új eljárásra kötelezte a KDB-t.

Szerző(k): Diószegi József
10.
11.
15:34
Ki építi az elátkozott sztrádaszakaszt?

Ki építi az elátkozott sztrádaszakaszt?

Az M3-as autópálya 49-es számú főút és Vásárosnamény közti, 11,9 kilométeres szakaszának építésére 2009 decembere óta nem talált kivitelezőt a NIF Zrt. A legutóbbi, a Közbeszerzési Döntőbizottság által megsemmisített közbeszerzésen csak a Közgép konzorciuma tett ajánlatot. Most új tendert hirdettek.

Szerző(k): Domokos Erika
10.
11.
06:13
Milliárdos megbízások a Fidesz-közeli ügyvéd cégeinek

Milliárdos megbízások a Fidesz-közeli ügyvéd cégeinek

Az Országos Választási Bizottság Fidesz által delegált tagja, Sárhegyi Zoltán nevével fémjelzett ügyvédi iroda nettó 120 millió forintért készítheti elő a GSM-R mobil kommunikációs projekt szerződéseit és adhat jogi tanácsot a NISZ Zrt.-nek.

Szerző(k): NAPI
10.
10.
10:52
Több száz millióért bérel flottát a NIF

Több száz millióért bérel flottát a NIF

Ötvennégy személygépkocsit szerez be a Nemzeti Infrastruktúra Kezelő Zrt., az ötéves bérleti szerződés becsült értéke nettó 396 millió forint.

Szerző(k): Diószegi József
09.
25.
16:17
Hárommilliárdos munkát bukott a Közgép-konzorcium

Hárommilliárdos munkát bukott a Közgép-konzorcium

Elutasította a Közgép és a Magyar Aszfalt alkotta konzorcium jogorvoslati kérelmét a Közbeszerzési Döntőbizottság; a Marcalit elkerülő utat a Betonút cégcsoporthoz tartozó, veszteségesen tevékenykedő EuroAszfalt építheti 3,1 milliárd forintért.

Szerző(k): NAPI, MTI
09.
20.
11:25
Magyar áfaügy bukott meg az Európai Unió Törvényszékén

Magyar áfaügy bukott meg az Európai Unió Törvényszékén

Az Európai Unió Törvényszéke csütörtökön elutasította Magyarország kereseteit, hogy két infrastrukturális nagyprojekthez kapcsolódó áfa-viselés is legyen része az uniós támogatásnak.

Szerző(k): MTI-Eco
08.
27.
18:49
Milliós bírságot kapott a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő

Milliós bírságot kapott a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő

Kétmillió forintra bírságolta a Közbeszerzési Döntőbizottság a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt-t.

Szerző(k): MTI-Eco
05.
03.
15:18
Ismét a Közgép nyert a NIF tenderén

Ismét a Közgép nyert a NIF tenderén

A Vegyépszer helyett a Magyar Aszfalt és a Közgép konzorciuma építheti meg az M86-os út 9 kilométeres szakaszát Szombathely és Vát között.

Szerző(k): NAPI