Az MSZP, az LMP és a Jobbik együtt kezdeményezte parlamenti vizsgálóbizottság felállítását a letelepedési államkötvényekkel kapcsolatos visszaélések kivizsgálására, a házszabály szerint kötelező lesz a bizottság felállítása.
Szerző(k): Németh GézaA Magyar Nemzeti Bankot vizsgáló bizottság vezetője szerint megmagyarázhatatlan, miért kellett egy adóparadicsomban bejegyzett cégtől 45,3 millió euróért ingatlant vásárolnia a jegybanknak. Az ötszázezer forint törzstőkével jegyzett eladó cég jól járt: hárommilliárd forint hasznot rakott zsebre - értesült a Magyar Nemzet.
Szerző(k): EconomxCsak tavaly 1145 külföldi vásárolt letelepedési államkötvényt és jutott a programon keresztül tartózkodási engedélyhez Magyarországon. Az indulás óta akár 95 milliárd forintot is zsebre tehettek a közvetítőcégek - írja a mai Magyar Nemzet.
Szerző(k): EconomxA Fővárosi Főügyészség vádat emelt jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon R. Z., a Magyar Televízió Zrt. egykori elnöke, majd stratégiatervezési és kommunikációs igazgatója ellen - adta hírül a Fővárosi Főügyészség.
Szerző(k): EconomxA VIII. kerület, Auróra utcai rendelőt felújító és a Trefort utcai Hunyady-palotát csütörtökön, csökkentett áron megszerző üzleti kör tulajdonosai rejtőzködnek, az uruguayi referencia-kórházuk pedig fantomizálódott - írja közleményében PM. A Józsefvárosi Önkormányzat szerint nincs offshore-ügy a kerületben.
Szerző(k): EconomxNegyedével esett vissza a külföldi érdekeltségű, offshore cégalapítások száma az elmúlt hat évben, a legtöbb Magyarországon bejegyzett külföldi vállalatnak ukrán tulajdonosa van - derült ki az Opten céginformációs szolgáltató elemzéséből.
Szerző(k): EconomxA Magyar Nemzet számításai alapján szeptember végéig több mint 66 milliárd forint bevételt könyvelhettek el a letelepedési államkötvények értékesítéséből offshore jellegű cégek.
Szerző(k): EconomxA Microsoft offshore profitja 17 százalékkal 107 milliárd dollárra nőtt az elmúlt évben, miután a vállalat továbbra is az alacsony adózású országokban realizálja a nyereségét - írja a Bloomberg.
Szerző(k): Economx