Az Európai Unió jelenleg folyó vizsgálata azzal fenyeget, hogy jó néhány kínai kötőelemgyártó ellen felléphetnek dömpingárak használata miatt. Ez azonban egy szakmai szervezet szerint könnyen komoly hiányhoz vezethet az Unióban csavarokból.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz európai gazdaság a mostani előrejelzések szerint komolyan berobbanhat a járványt követően, azonban ez még bajokat is okozhat. Nőhet az infláció, emelkedhetnek a hozamok, s így bajba kerülhetnek a nagyobb mértékben eladósodott államok. Ennek első jeleként masszívan csökkenni kezdett a negatív hozamú kötvények globális állománya.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAggódhatnak a megrögzött fitneszhívők, az egekbe szökni látszik ugyanis egyik alapélelmiszerük, az extraszűz olívaolaj ára. E többezer éves kultikus termék ára legalább olyan titokzatos módon alakul, mint amilyen misztikus maga a folyékony arany is ezeréves termőterületeivel és fáival és a neki tulajdonított csodahatásokkal.
Szerző(k): Molnár CsabaOlaszország összes tartománya az úgynevezett sárga zónába tartozik hétfőtől, ami a járványveszély legalacsonyabb szintjét jelenti, miközben a lakosság fele már megkapta az első dózist a koronavírus elleni védőoltásból.
Szerző(k): K. Kiss GergelyBefektet a Kometa 99' Zrt.-be az MFB Invest Zrt. és a horvát Zito-csoport, a lépés 5,1 milliárd forintos tőkeemelést tesz lehetővé a húsipari vállalatnál - jelentette be Giacomo Pedranzini, a Kometa ügyvezetője. A két új befektető kisebbségi tulajdonos lesz, a cég többségi tulajdona továbbra is az olasz Pedranzini és Ruffini családé.
Szerző(k): Domokos ErikaIlyen még soha nem volt: magyar kerékpáros áll az első helyen a világ három nagy profi kerékpárosversenye közül az egyiken, a Giro d’Italián. Valter Attila a 3 hetes olasz körverseny hatodik szakaszán hősies nap után vette át az első helyen álló kerekesnek járó rózsaszín trikót.
Szerző(k): Molnár CsabaA Wizz Air júliustól 32 új útvonalon 19 célországba indít járatokat Olaszországból, ezzel történetének legnagyobb útvonalbővítését hajtja végre – közölte a légitársaság az MTI-vel csütörtökön.
Szerző(k): Domokos ErikaA legnagyobb idegenforgalmat lebonyolító dél-európai országokon nem segíthet az, ha a megfelelő járványügyi igazolással rendelkező amerikai turisták beutazási engedélyt kapnak az EU-ba, ahogy azt az Európai Bizottság megígérte. Amire szükségük lenne, azzal viszont a dolgok jelenlegi állása alapján komoly gond lehet.
Szerző(k): Komócsin Sándor