A római szenátus elvetette az egészségügyi miniszter, Roberto Speranza elleni bizalmatlansági indítványt szerdán, amelyet az egyedüli ellenzéki erő, az Olasz Testvérek (FdI) jobboldali párt kezdeményezett, miközben a többi jobboldali párt vizsgálóbizottság felállítását szorgalmazta - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaFalus Ferenc volt országos tisztifőorvos felelőtlenségnek tartja a kormánynak azt a döntését, hogy mindenféle kontroll nélkül engedte azt a „népünnepélyt”, ami a hétvégi terasznyitással kialakult.
Szerző(k): Domokos ErikaDigitális és zöldpolitikai "forradalmat" ígér a Mario Draghi közgazdász miniszterelnök vezetésével összeállított több mint kétszáz milliárd eurós gazdasági helyreállítási program, amelynek részletei vasárnap kerültek nyilvánosságra - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterBíróság elé állítják Matteo Salvini volt olasz belügyminisztert túszejtés vádjával egy menekülteket szállító hajó feltartóztatásáért - írja az Euronews.
Szerző(k): Szabó DánielPietro Carlo Padoant és Andrea Orcelt nevezték ki az UniCredit S.p.A. új elnökének és vezérigazgatójának
Szerző(k): Herman BernadettKáoszhoz vezetett a 70-80 évesek regisztráció nélküli oltásának elindítása Olaszországban, miután a kormány korosztályok szerint programozta át a koronavírus elleni vakcinázást, elsőbbséget adva az időseknek - jelentette az olasz sajtó kedden.
Szerző(k): Szász PéterAz ORF értesülései szerint Szerbiában leállítják a külföldiek koronavírus elleni oltását. A jövőben saját állampolgáraik oltására kívánnak koncentrálni, a lakosság érdeklődése ugyanakkor egyre kisebb a lehetőség iránt.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz Európai Gyógyszerügynökségnek kell dönteni az AstraZeneca használatáról Pierpaolo Sileri egészségügyi államtitkár szerint, aki egy keddi interjúban kijelentette, nem függesztik fel a vakcina alkalmazását, legfeljebb módosítják a védőoltásban részesülők életkorát.
Szerző(k): Szepesi Anita