Akár 10-20 forinttal is csökkenhet a következő hónapokban az üzemanyagok ára, miután a 12 OPEC-tagállam csütörtöki tanácskozásán úgy döntött, nem csökkenti a kitermelést. Pletser Tamás, az Erste olajipari elemzője azt mondta: meglepetés volt a döntés, hiszen a piac legalább napi félmillió hordó csökkentésre számított.
Szerző(k): InforádióAz olaj árának csökkenése miatt esett a magyar piac.
Szerző(k): MTI-EcoHírügynökségi értesülések szerint az OPEC olajminiszterei nem változtattak a kartell kitermelési kvótáján, amit a szakértők szükségesnek láttak volna az nyersolaj árzuhanásának megfékezéséhez. Így további eshet a benzin ára is.
Szerző(k): EconomxÚjra négyéves mélypontra esett a Brent olaj ára a határidős piacokon, 2010 szeptembere óta nem volt ilyen olcsó az olaj. A kereskedők arra spekulálnak, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagországai csütörtökön nem csökkentik kitermelésüket.
Szerző(k): Inforádió, MTIAz orosz kormány bekeményített, miután képviselői hiába próbáltak megegyezni az OPEC tagállamaival az olajkitermelés kölcsönös visszafogásáról. Akármi történik is a piacon, ők nem tesznek egyoldalú lépéseket annak érdekében, hogy emelkedjen az olajár.
Szerző(k): EconomxVlagyimir Putyin egyik közeli szövetségese bejelentkezett az OPEC csütörtöki tanácskozására, hogy ajánlatot tegyen az olajkitermelés csökkentésével kapcsolatban. Szakértők nem adnak sok esélyt az orosz kezdeményezés kedvező fogadtatására.
Szerző(k): EconomxAlapvetően pozitív volt a hangulat a nemzetközi piacokon ugyan, a vezető nyugat-európai indexek mégis vegyes zárást produkáltak.
Szerző(k): MTI-Eco, EconomxNem tudják megjósolni az elemzők, hogy a világ olajexportjának 40 százalékát adó OPEC változtat-e kitermelési kvótáján vagy sem a héten esedékes ülésén. Ettől függ, merre indul az olaj, s ezzel az üzemanyagok ára: jöhet további zuhanás és emelkedés is.
Szerző(k): Economx