Orbán Viktor szerint az európai értékek nem Brüsszelben, hanem az európai polgárok szívében vannak. A kormányfő beszédet tartott a Fidesz testvérpártja, a Szlovén Demokrata Párt (SDS) szombati maribori kongresszusán.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA villanyautó-támogatási rendszer egyelőre nem túl népszerű. Az e-autók ugyanis drágák, kevés az áramkút, ráadásul a magyar piacon nem túl népszerű, a támogatáshoz kötelező casco biztosítás elviheti az állami pénz 33-80 százalékát.
Szerző(k): Csernátony CsabaOrbán Viktor szerint öt százalék fölé emelkedhet a gazdasági növekedés, de erre csak 2020 után kerülhet sor már amennyiben megnyerik a választásokat - derült ki a miniszterelnök szokásos pénteki rádióinterjújából.
Szerző(k): Papp ZsoltSzolidaritását fejezte ki Magyarországgal csütörtökön Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel folytatott telefonbeszélgetésben, és hangsúlyozta, hogy Magyarország megbüntetésének nincs semmi alapja - közölte a varsói külügyminisztérium.
Szerző(k): Szász PéterNem kisebb célt tűzött ki maga elé a kormány, mint hogy 2030-ra 30 ezer fővel növeljék a születendő gyerekek számát. Ezzel összefüggésben Orbán Viktor miniszterelnök egy intézkedéscsomagot fog bejelenteni. Többek között erről is szó volt a csütörtöki kormányinfón. Nézze meg összefoglaló videónkat.
Szerző(k): Szász PéterJoggal kapott sárga lapot a magyar kormány - ez a vélemény szűrhető le azokból a cikkekből, amelyekben a külföldi lapok tudósítanak a Magyarországgal szemben kezdeményezett uniós eljárásról. Van, aki szerint Orbán Viktor kormányfő nyílt elnyomásra készül országában.
Szerző(k): Komócsin SándorA szerdai kormányülésen két fő téma volt napirenden: a családtámogatások átalakítása és a haderőreform. Új családtámogatásokat vezethetnek be, és új repülőgépeket kaphat a honvédség - derült ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kományinfóján.
Szerző(k): Papp ZsoltOstoba dolog Magyarországot pellengérre állítani, amikor az Európai Unió első vagy második legnagyobb növekedését adja, itt csökken a legjobban a munkanélküliség, betartják az összes európai pénzügyi szabályt, csökken az államadósság - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Daimler német autókonszern közgyűlésén csütörtökön Budapesten.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan