Természetesen Vlagyimir Putyin keze van abban, hogy az Ukrajnától 2014-ben elszakított délkeleti régióban lévő "népköztársaságokban" november közepén választásokat tartottak. Az orosz elnök ezzel közvetve világos üzentet küldött a Nyugatnak.
Szerző(k): Komócsin SándorKilátásba helyezte a davosi Világgazdasági Fórum bojkottját Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök arra az esetre, ha a szervezők nem változtatják meg a több orosz üzletember részvételét elutasító döntésüket - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterA világkereskedelemben háború látszik kirajzolódni, ezért Európának az lenne az egyértelmű gazdasági érdeke, ha újra tudná építeni az eurázsiai, vagyis alapvetően az Oroszországgal való gazdasági együttműködését - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek hétfőn telefonon Dubajból, ahol a Világgazdasági Fórum (WEF) Globális Jövő Tanácsa idei éves ülésén vett részt.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA NATO nem ismeri el a kelet-ukrajnai szakadár donyecki és luhanszki "népköztársaságokban" vasárnap tartott "elnök- és parlamenti" választások eredményeit - közölte az észak-atlanti katonai szövetség. Az Európai Unió szintén a nemzetközi joggal szemben állónak tekinti a választásokat.
Szerző(k): Domokos ErikaBulgária egy éven belül dönt arról, hogy ki legyen az ország második, belenei atomerőművének a stratégiai befektetője - nyilatkozta a bolgár állami tévécsatornának Temenuzska Petrova, az ország energiaügyi minisztere az MTI híre szerint.
Szerző(k): Domokos ErikaKinyitottak a szavazóhelyiségek vasárnap reggel a kelet-ukrajnai szakadár donyecki és luhanszki "népköztársaságokban", ahol a nap folyamán "elnök- és parlamenti" választásokat tartanak.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanRémisztő helyzetbe kerülhet az Egyesült Államok azzal, hogy Kínával és Oroszországgal szemben is gazdasági lépéseket tett, ami egy táborba tereli a régi ellenségeket. Az amerikai stratégák rémálma teljesülhet, ha az USA-nak két fronton kell vívnia legnagyobb ellenfeleivel szemben.
Szerző(k): Komócsin SándorAlig egy hónapja még a 100 dolláros olajár volt a téma a piacon, most egy hónap alatt közel 20 százalékot esett az árfolyam. Az elemzők inkább arra számítanak, hogy visszapattanhat az árfolyam.
Szerző(k): Lovas-Romváry András