Különösen nagy kárt okozó csalás gyanújával házi őrizetbe helyezte egy moszkvai bíróság Mihail Novikovot, a szentpétervári Ermitázs igazgatóhelyettesét - közölte a törvényszék szóvivője.
Szerző(k): Domokos ErikaA katonai együttműködés és a kereskedelmi kapcsolatok bővítéséről döntött Oroszország és Szerbia vezetője személyes találkozójukon. A balkáni ország orosz élelmiszer-kivitele 40 százalékkal ugrott meg egy év alatt.
Szerző(k): Barabás JúliaOroszország és az Egyesült Államok kapcsolatának több állomása kerek évfordulóhoz érkezett, Alaszka Moszkva általi eladása például a 150.-hez, Moszkva ezektől a kétoldalú viszony javulását reméli - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Argumenti i Fakti című napilap keddi számában megjelent interjújában.
Szerző(k): Papp ZsoltHárom hónap után csütörtökön ismét összeül Brüsszelben a NATO-Oroszország Tanács, hogy a felek a biztonsági helyzetről egyeztessenek - jelentette be kedden az észak-atlanti szövetség.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanÉrvényesek azok a korlátozások, amelyeket bizonyos orosz vállalatokkal, köztük a Rosznyefty olajtársasággal szemben rendelt el az Európai Unió az Oroszország ellen Ukrajna destabilizálása miatt bevezetett szankciók részeként - mondta ki keddi ítéletében az Európai Bíróság.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAmikor három évvel ezelőtt Oroszország lenyelte a Krím félszigetet és elindította burkolt invázióját Ukrajna ellen úgy tűnt, hogy a Kreml magához láncolhatja a szomszédos országot. Az offenzíva elakadt, de Kelet-Európa társadalmai a Nyugatra sem számíthatnak.
Szerző(k): Komócsin SándorA világ fél tucat jelentős olajtermelő országa úgy látja, meg kellene fontolni az OPEC és néhány további olajtermelő állam fél évvel ezelőtt vállalt kitermeléskorlátozási megállapodását, amivel az elmúlt hetekig sikerült 50 dollár/hordó felett tartaniuk a fekete arany árát.
Szerző(k): Komócsin SándorTöbb tucatnyi tüntetővel egyetemben őrizetbe vették Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust vasárnap az általa szervezett moszkvai korrupcióellenes megmozduláson - tudósít az MTI.
Szerző(k): K. Kiss Gergely