A kormány által belengetetett demográfiai fordulat sokban múlik a már több mint két éve elérhető családi otthonteremtési kedvezményen (csok). Bár újabb engedményeket akarnak tenni a rendszerben, az egyelőre mértékkel hozza a sikereket. Az OTP Ingatlanpont szakértője szerint viszont máshol kéne hozzányúlni a csok-hoz.
Szerző(k): Szabó DánielMajd' 900 millió forintért vásárolt be az OTP elnök a cégből.
Szerző(k): Szabó DánielKismértékű emelkedésre lehet számítani a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) csütörtöki kereskedésében az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 180,06 pontos, 0,50 százalékos csökkenéssel, 35 826,14 ponton zárt szerdán - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielAz Y generáció egyre inkább felismeri a nyugdíjcélú megtakarítás fontosságát, egy friss felmérésében a válaszolók csaknem fele azt mondta, hogy már 25 éves kor előtt érdemes megkezdeni az anyagi felkészülést a nyugdíjas korra.
Szerző(k): Szepesi AnitaMegépülhet még egy óriásépület Budapesten, kivételes lehetőséget kapott a Mol, hogy felhúzhassa 120 méter magas székházát. A kormány azzal érvel, hogy a zászlóshajó cégeknek megadták a lehetőséget.
Szerző(k): Szabó DánielCsökkenő forgalomban mérséklődött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 36 171,26 ponton zárt pénteken, az előző heti záróértékénél 588,74 ponttal, 1,60 százalékkal alacsonyabban - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterAz OTP Bankcsoport az elemzői várakozásokat jelentősen meghaladó, 89,5 milliárd forintos konszolidált adózott nyereséget ért el a második negyedévben, 38 százalékkal többet az előző negyedévinél, és 11 százalékkal többet az egy évvel korábbinál - közölte a bankcsoport a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken kiadott jelentésében, az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó Dániel