palkovics_lászló

08.
03.
19:51
Egyetemi átalakítás: újabb bomba robban?

Egyetemi átalakítás: újabb bomba robban?

Nem fogadja el a megválasztott kuratóriumot a Színház-és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzata, ezt egy Facebook bejegyzésben tudatták. Az ATV Híradójának a HÖK tagjai azt mondták, egységesen azon a véleményen vannak, hogy valamit tenni kell az ellen, hogy ez a kuratórium felálljon, ötleteik is vannak már, ám részleteket még nem szeretnének mondani.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna
08.
02.
19:01
Váratlanul lépett a kormány, mi lesz ebből?

Váratlanul lépett a kormány, mi lesz ebből?

Egyetlen egy, a Színház- és Filmművészeti Egyetem által javasolt kurátort nem nevezett ki, sem a kurátorok kiválasztására javasolt szempontrendszert nem vett figyelembe Palkovics László miniszter, amikor - egy péntek délután kiadott közlemény szerint - kinevezte az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának tagjait. Abban jobboldali rendező és színész, valamint a Mol olajvállalt két vezető tisztségviselője is helyet kapott. Zsámbéki Gábor rendező, aki negyven éve tanított a Színművészetin, tiltakozásul távozik az egyetemről.

Szerző(k): Domokos Erika
07.
28.
08:50
Eddig százévnyi megújuló energiás támogatást öntött a kormány a Mátrai Erőműbe

Eddig százévnyi megújuló energiás támogatást öntött a kormány a Mátrai Erőműbe

Több mint 75 milliárd forintba került (eddig) az államnak, hogy megvegye Magyarország egyetlen működő szenes erőművét Mészáros Lőrinc cégétől. A vételár mellett egy sor egyéb költség is az aktushoz adódott - összesen 94-szer annyit költött rá a kormány, amennyit az új Metár tenderen napenergia termelési támogatásként meghirdetett.

Szerző(k): Szabó M. István
07.
13.
10:29
Mi lesz az engedélyezett rendezvényekkel? - Megszólalt a miniszter

Mi lesz az engedélyezett rendezvényekkel? - Megszólalt a miniszter

Az idei nyár nem arról szól, hogy a magyar emberek külföldön nyaralhatnak - véli Palkovics László innovációs miniszter, aki szerint nem lesznek további lazítások az érvényben lévő járványügyi korlátozásokon.

Szerző(k): Komócsin Sándor
07.
13.
08:58
Váratlan mellékhatással járhat a forint gyengülése

Váratlan mellékhatással járhat a forint gyengülése

A kormány nominális értéken az uniós támogatások jelentős növekedésével számol az új EU-s költségvetési ciklusban a korábbihoz képest, ám ennek felhasználásánál sokkal erősebb forinttal számoltak, mint a jelenlegi árfolyam.

Szerző(k): Komócsin Sándor
07.
07.
13:35
Van remény a magyar gazdaság kilábalására

Van remény a magyar gazdaság kilábalására

A magyarországi kutatás-fejlesztési és innovációs rendszer (kfi) megmutatta, hogy minden körülmények között tud működni, sikeres volt a koronavírus-járvány idején a kutatók munkája, tudása a védekezésben, hiszen száznál több projektjavaslatot adtak, egyebek közt négy lélegeztetőgépet fejlesztettek, és megkezdődött ezek gyártása - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter egy online konferencián.

Szerző(k): Domokos László
06.
28.
14:08
Palkovics: a napenergia Magyarország számára a második legfontosabb

Palkovics: a napenergia Magyarország számára a második legfontosabb

Új kutatási központ jön létre Szegeden 4 milliárd forintos támogatással - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szombaton Szegeden, ahol megalakult a Fenntartható Zöld Kémia és Mobilitás Kompetencia Központ a Szegedi Tudományegyetem, a Mol és az Audi Hungária Zrt. együttműködésében.

Szerző(k): Csernátony Csaba
06.
21.
19:24
A Színművészeti függetlenségéért demonstráltak

A Színművészeti függetlenségéért demonstráltak

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói szerveztek demonstrációt vasárnap délután az intézmény magánegyetemmé alakítása ellen. A kormány már szeptembertől átalakítaná a működtetést. A diákok azt üzenik a parlamenti képviselőknek, hogy az SZFE alapítványi fenntartásúvá alakításáról szóló törvényjavaslatot ne fogadják el, mert az nem biztosítja az egyetem Alaptörvényben rögzített autonómiáját - tudósított az eseményről a hvg.hu.

Szerző(k): Domokos Erika
06.
20.
17:11
Régi álmát váltja valóra a magyar kormány

Régi álmát váltja valóra a magyar kormány

A magyar kormány korszerű, multifunkciós, gazdaságosan üzemeltethető versenypályát épít Hajdúnánás külterületén, amely alkalmas lesz egyebek mellett a Forma-1 motoros megfelelője, a világ első számú gyorsaságimotoros versenysorozata, a MotoGP futamainak befogadására is - jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az MTI beszámolója szerint.

Szerző(k): Domokos László