A jobbközép ellenzék tiltakozása és az igazságszolgáltatás átszervezését ellenző, rendszeressé vált tüntetések ellenére megszavazta hétfőn a bukaresti szociálliberális kormánytöbbség az igazságszolgáltatási reform első törvénytervezetét.
Szerző(k): Szepesi AnitaTöbbórás éles vita után megszavazta pénteken a lengyel alsóház, ahol a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt van többségben, az Andrzej Duda államfő által előterjesztett, Brüsszel és a Velencei Bizottság által előzetesen kifogásolt két bírósági törvényt.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz Európai Bizottság bejelentette az európai gazdasági és monetáris unió elmélyítésére vonatkozó útitervét, amelyben egyebek mellett szerepel az Európai Valutaalap, a valutaövezet közös pénzügyminiszteri posztjának létrehozása, illetve javaslat a nem euróövezeti tagok csatlakozását segítő ösztönző eszközökre. Ahogy Pierre Moscovici gazdasági és pénzügyekért felelős biztos korábban már egyszer kijelentette: ezzel a bizottság megtette a "visszautasíthatatlan ajánlatát" is a nem eurózóna tagállamok számára a valutaövezethez való csatlakozáshoz.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA kormány intézkedéseinek köszönhetően már alig található egészségtelen étel az iskolai büfékben - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szombaton az Iskolabüfé fesztiválon.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanKorai lenne Angel Merkel politikai karrierjének végéről beszélni, bár úgy tűnik, Németország befelé fordul, az európai politika pedig a meggyengülése miatt megbénul. Az államfő kormányalakítási próbálkozások folytatása, a kancellár az előrehozott választások felé hajlik.
Szerző(k): Komócsin SándorAzután, hogy régiónk országai ígéretes javulást produkáltak az elmúlt 25 évben, több helyen visszalépés történt, egyebek mellett olyan területeken is, mint az igazságügyi rendszerek reformja. Miután ennek a gazdaságra is komoly hatása van, az IMF egy külön fejezetben foglalkozik a témával a legfrissebb regionális elemzésében, melyből kiderül az is, hogy Magyarországnak mely területeken kellene lépni.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaKözép-Európában egy gazdasági, infrastrukturális hálózatrendszer és egy erős politikai tényező kiépítésére van szükség, amely ellensúlyt jelent az európai viszonyrendszeren belül - hangsúlyozta Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt elnöke kedden Varsóban, a félidejéhez érkezett kabinet eddigi kétéves tevékenységét értékelő, Beata Szydlo kormányfővel közösen tartott sajtóértekezleten.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaTöbb hetes egyeztetés után előzetes kompromisszumra jutott a Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt és Andrzej Duda az államfő által korábban megvétózott, majd új változatban előterjesztett bírósági törvénytervezetekről - értesült róla a 300polityka független lengyel hírportál.
Szerző(k): Szepesi Anita