A tervezet a bírák és ügyészek jogállását módosítja: egyebek mellett megszünteti az ügyészek függetlenségét, és hierarchikus ellenőrzés alá helyezi őket, másfelől nemcsak lehetővé, hanem egyenesen kötelező tenné, hogy az állam kártérítési eljárást indítson azon ügyészek vagy bírák ellen, akik "rosszindulatból, vagy súlyos hanyagságból" hoznak helytelen döntéseket - írta az MTI.
A tervezet cikkelyenkénti vitáját több mint 12 órás maratoni ülésen múlt szerdán szavazta végig a szociálliberális kormánytöbbség, de akkor elfogadásához már nem voltak elegen az ülésteremben. Hétfőn már csak a végszavazásra került sor: az ellenzék füttykoncertje és a kormánypártok tapsa közepette a tervezetet 167 vokssal 90 ellenében két tartózkodás mellett szavazta meg a képviselőház.
Az ellenzéki Adevarul című lap publicistája, Liviu Avram szerint nem a törvénymódosítás egyes cikkelyei, hanem annak egésze akadályozza a romániai korrupcióellenes harcot, azáltal, hogy a jogszabály - függetlenségük megszüntetésével, vagyoni felelősségük bevezetésével, hierarchikus elszámoltatásukkal - szerinte az ügyészek megfélemlítését célozza.
Romániában hetek óta szinte naponta szerveznek kisebb-nagyobb kormányellenes tüntetést az igazságszolgáltatatás függetlenségének védelmét zászlajukra tűző, korrupcióellenes jelszavakat hangoztató Facebook-csoportok, amelyekhez vasárnap hivatalosan is felsorakoztak a jobbközép ellenzéki pártok.
Az ellenzék azzal vádolja a PSD-ALDE koalíciót, hogy az átszervezéssel politikai befolyása alá akarja vonni az igazságszolgáltatást, megakadályozandó korrupt politikusai felelősségre vonását. A kormánykoalíció arra hivatkozva kezdte meg a parlamentben az igazságszolgáltatási kerettörvények módosítását, hogy a jelenlegi szabályok ügyészállammá alakították Romániát, ahol az ártatlanság vélelme már nem érvényesül.
A bírák és ügyészek jogállásáról szóló törvénytervezet végső formáját a kétkamarás román parlament szenátusa alakítja ki.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve