Kínai-magyar pénzből veszik meg belga tulajdonosától az Újpest FC fociklubot, pénteken jelentik be a megállapodást - értesült a Magyar Nemzet klub közeli forrásra hivatkozva. (Frissítés: szombaton jelentették be.) A cégbírósági adatokból az is kiderül, hogy a korábban 7 milliárd forintra becsült üzlet magyar szereplőjének, az SGF Silu Zrt.-nek januárban lecserélődtek a tulajdonosai, 46 százalékos részesedéssel megjelent Kovács Zoltán volt újpesti focista is. Ezt a céget jelölte ki a kormány tavaly a taszári reptér megvásárlására.
Szerző(k): Domokos ErikaEgymillió dollárnyi forgalomból kivont pénzt zsákmányoltak a panamai reptér teherhangárából, a sérült bankjegyek arra vártak, hogy visszaküldjék őket az Egyesült Államokba, ahol megsemmisítették volna azokat - írja a 24.hu.
Szerző(k): Szász PéterAz utóbbi években elviselhetetlenné sűrűsödött a forgalom az East Hampton-i reptéren, amelyet most magánkézbe vettek, és be is zárnak a helyi szupergazdagok. Néhány nap múlva újranyitják a kifutót, de azon eztán csak a saját gépeikkel repülő milliárdosok landolhatnak - számolt be a Világgazdaság.
Szerző(k): Domokos LászlóA Magyar Honvédség vadászgépeire Iris-T típusú kis hatótávolságú manőverező légiharc rakétákat szállíthat a német Diehl Defence GmbH & Co. KG, nettó 13,6 millió euróért (mintegy 5 milliárd forintért).
Szerző(k): Németh GézaA kormány és Debrecen együttműködése újabb ponthoz érkezett, kormánydöntés értelmében a magyar állam 51 százalék tulajdonrészt szerez a debreceni nemzetközi repülőteret üzemeltető társaságban - jelentette be Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára szerdán. A debreceni közgyűlésnek még jóvá kell hagynia az állami tulajdonszerzést.
Szerző(k): Csernátony CsabaA lengyel költségvetés ellenőrzésére hivatott állami hivatal súlyos kétségeket fogalmazott meg a Varsó és Lódz közé tervezett új óriás-repülőtérrel kapcsolatban, ám a projektet kivitelező állami vállalat és a kormány hivatalos álláspontja minden rendben van. Korábban Michael O'Leary, a Ryanair vezére gyengeelméjű ötletnek minősítette a repülőtér tervét.
Szerző(k): Komócsin SándorHarmadával nőtt tavaly a frankfurti repülőtér forgalma az előző évihez képest, de még így is kétharmadával maradt el a krízisév előtti forgalomtól a reptérüzemeltető Fraport AG hétfői közleménye alapján.
Szerző(k): Rácz GergőVan olyan mutatója a kolozsvári repülőtér forgalmának, amiben a 2019-es utolsó békeévhez képest is javult a helyzet. Idén már Málta és Nizza is elérhető lesz az erdélyi városból.
Szerző(k): Komócsin Sándor