Elindul a balatoni strandok fejlesztésének harmadik üteme ötmilliárd forintos hazai forrásból, ezen felül pályázati lehetőség nyílik valamennyi balatoni csúszda megújítására jövő nyárig - jelentette be Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója pénteken Siófokon az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaNem döntött rekordot a fizetős balatoni strandok nyári vendégforgalma az idén, főként az időjárás miatt, mindazonáltal az önkormányzatok elégedettek a fürdővendégek számával és a jegyekből származó bevétellel - idézi a Magyar Nemzet cikkét az MTI.
Szerző(k): Szepesi AnitaEgy életmentés és közel háromezer szakszerűen ellátott sérülés – ez az idei Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat (BESZ) mérlege. Idén is a kagylók okozta sérülések, illetve a kisebb sportsérülések adták a legtöbb feladatot.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAlapesetben a folyókban, tavakban nem lehet bárhol fürdeni, csak az erre kijelölt helyeken. Legrosszabb esetben tilosban fürdözők 150 ezres csekket kaphatnak.
Szerző(k): Csernátony CsabaLeomlott a partoldal a szörfözők körében népszerű egyik dél-kaliforniai strandon. Hárman lelték halálukat a több ezer kilogrammnyi homokkőomladék alatt - közölték az encinitasi hatóságok.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAlig több mint egy hete adták a bruttó 99,6 millió forintból megújult szentendrei Postás strandot a fürdőzőknek. Bár a munkálatok véget értek, sok szempontból félkésznek tűnik még a terület az Átlátszó riportja szerint, amely szerint ennél jóval nagyobb probléma, hogy alig száz méterrel feljebb minden nagyobb esőzés után ürülékes szennyvíz folyik a Dunába.
Szerző(k): Szabó DánielA katasztrófavédelem azt írja, hogy két villám is becsapott a csepeli strandfürdőbe vasárnap.
Szerző(k): Szász PéterÁtadták a felújított Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és Strandfürdőt szerdán, a rekonstrukció több mint hárommilliárd forintból, uniós és magyar forrásból valósult meg.
Szerző(k): Domokos Erika