Az ötpárti finn koalíciós kormányt vezető szociáldemokraták a 34 éves Sanna Marint, az eddigi közlekedési és hírközlési minisztert választották kormányfőjelöltjüknek vasárnap - írja az Infostart az MTI nyomán.
Szerző(k): Szász PéterMilliókat hívtak határozatlan idejű sztrájkba a francia szakszervezetek a kormány még be sem terjesztett nyugdíjreformja ellen.
Szerző(k): Domokos LászlóHatározatlan idejű sztrájk kezdődött csütörtökön Franciaországban a kormány tervezett nyugdíjreformja ellen, országszerte csaknem 250 helyen lesznek tiltakozó felvonulások.
Szerző(k): Rácz GergőAlighanem elnöksége eddigi legnehezebb napja elé néz Emmanuel Macron, csütörtökön ugyanis vasúti munkások, tanárok és közalkalmazottak tízezrek vonulnak utcára a nyugdíjrendszer tervezett megreformálása miatt.
Szerző(k): Rácz GergőTöbb nagy üzletlánc túlhajszolt dolgozói kezdtek összefogni, ami közös tiltakozást is eredményezhet a jövő év első felében. Előre egyeztetett időpontban akár több vállalatnál egységes munkabeszüntetést is szervezhetnek.
Szerző(k): Rácz GergőBenyújtotta lemondását kedden Antti Rinne finn miniszterelnök, Sauli Niinistö államfő pedig elfogadta döntését - tájékoztatott az elnöki hivatal. Az államfő arra kérte egyben a hivatalban lévő kormányt, hogy ügyvezetői minőségben folytassa munkáját, amíg nem jelöli ki az új kabinetet - írta az Atv.hu az MTI híre nyomán.
Szerző(k): Domokos LászlóTöbb száz francia gazda traktorokkal torlaszolta el szerdán a Párizs körüli körgyűrűt, miközben a belvárosban gyalogosan tiltakoztak az alacsony felvásárlási árak és a túlszabályozottság ellen. A megmozdulás célja elsősorban a társadalom figyelmét felhívni az agráriumban élők megélhetési gondjaira - jelentette az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaA Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) azt várja a kormánytól, hogy hozzon döntést az oktatásban dolgozók béremeléséről - idézi az MTI a tanács szerdai közleményét.
Szerző(k): Szabó Dániel