Nem épül fel a Balaton partján a világ legnagyobb vízi élményparkja, mert a helyi önkormányzatok nem kértek abból, hogy a projektet megálmodó "üzletember" feltegye a magyar tengert a világ turisztikai térképére.
Szerző(k): Komócsin SándorA helyiek csak találgatják, vajon kik lesznek a szerencsés tulajdonosai a Balaton déli partján lévő, ebben a szezonban üresen álló állami üdülőknek, amelyeket a vagyonkezelő értékesíteni akar.
Szerző(k): Komócsin SándorMintegy 300 milliárd forintos keretösszeggel indul el a Kisfaludy turisztikai fejlesztési program, amelyben vidéki szálláshelyek fejlesztésére lehet pályázni 2030-ig - jelentette be Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter.
Szerző(k): Szász PéterKötelezővé tenné a hotelek minőségét jelentő csillagok használatát a szállodaszövetség - írta csütörtöki számában a Világgazdaság.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanHivatalosan meg nem erősített információk szerint számos balatonfüredi hotelben lemondták a korábbi foglalások jelentős részét a vizes vébé szervezői és Budapesten sem muzsikál túl jól a rendezvény. Jönnek a turisták a magyar fővárosba, de nem az úszók miatt.
Szerző(k): Komócsin SándorNemzeti szállodaholding létrehozását tervezi a varsói kormány. Az állami vállalatok üdülőit vonnák össze egy országos hotelláncba.
Szerző(k): Barabás JúliaJanuártól jelentős bérrendezés jöhet a turizmusban, erről a Magyar Turisztikai Ügynökség egyeztetett ágazati érdekképviseleti szervezetekkel - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója az MTI-nek szombaton.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma 24 százalékkal nőtt áprilisban az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Szerző(k): Papp Zsolt