Csúcsra járatja a fővárosi szálláshely-piacot az, hogy július második felében egyszerre tartják a budapesti úszó világbajnokságot és a Forma-1-es Magyar Nagydíjat. A kereslet óriási, a hotelekben már most alig van szabad hely, pedig néhol 35 százalékos felárat szabnak, miközben a hostelek és az Airbnb-sek sem tétlenkednek - írja az Azutazó.com.
Szerző(k): K. Kiss GergelyMunkába állt egy vendéglátást segítő robot. Természetesen Japánban.
Szerző(k): EconomxMárcius harmadik hetében tart soron kívüli tisztújító közgyűlést a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ), ahol megválasztják a szövetség új elnökét - mondta Kovács István, a MSZÉSZ főtitkára.
Szerző(k): MTI-EcoElkezdődött a Liszt Ferenc repülőtérről gyalogosan is elérhető majdani szálloda építése - mondta Hardy Mihály, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs igazgatója.
Szerző(k): MTIMinden eddigi rekordot megdöntött New York tavaly. Több mint 60 millió turista látogatta meg a Nagy Almát - ebből közel 13 milliót tett ki a külföldiek száma. Az idegenforgalomhoz kötődő szakmákban immár 375 ezren dolgoznak, a szállodaárak az egekben vannak.
Szerző(k): Szakonyi PéterCsaknem kétmilliárd forintból újul meg a szabadkígyósi Wenckheim-kastély. Helyrehozzák többek közt a földszinti termeket és rehabilitálják a kastély körüli franciakertet.
Szerző(k): MTIA következő két évben mintegy 2 ezer szobával bővül a szállodai kapacitás Magyarországon, ez 4 ezer új szállodai ágyat jelent - derül ki a KPMG elemzéséből.
Szerző(k): MTISzilveszterkor átlagosan 20 százalékkal kell többet fizetni a szállodai szobákért, mint az év többi napján; a foglalások közel egyötödét SZÉP-kártyával fizetik - derül ki a Szallas.hu legfrissebb felméréséből.
Szerző(k): MTI