A 2017-ben és 2018-ban induló beruházások között Budapesten többségbe lesznek a nagy, 100-150-200 szobás szállodák, amelyek között számos öt csillagos is szerepel. Míg az elmúlt két évben mindössze egy ötcsillagos szállodát adtak át, addig a következő két év fejlesztései között a fővárosban hat, vidéken pedig egy szálloda nyílik meg összesen csaknem 900 ötcsillagos szobával - hívta fel a figyelmet a minőségi változásra Bálint Gergely, a KPMG ingatlan-, szabadidős és turizmusfejlesztési csoportjának menedzsere.
A főszezonban a kiemelt turisztikai központokban, így Budapesten és a Balaton keleti medencéjében a szobakihasználtság egész évben 80 százalék feletti, a fővárosi 4 csillagos hotelekben pedig még szeptemberben is 90 százalék feletti volt. A magas foglaltság már kapacitásproblémát jelent, ami elkedvetlenítheti az egyébként magyarországi kiruccanást, vagy belföldi utazást tervező turistákat.
Így nem csoda, hogy egyre több szállodaipari beruházás indul Magyarországon. A Magyar Szállodaszövetség adatai szerint 2015-ben országos szinten 22 új hotel nyílt meg 944 szobával. Ezekből vidéken 18 szálloda nyílt 689 szobával, míg Budapesten 4 szálloda 255 szobával. 2016 első kilenc hónapjában összesen 14 szálloda nyílt meg 866 szobával. Ebből Budapesten található 3 hotel 136 szobával, vidéken pedig 11 összesen 730 szobával.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve