A szén-dioxid-kibocsátás nem meghatározó tényezője a globális klímaváltozásnak - vélekedett egy televíziós interjúban az amerikai környezetvédelmi hivatal (EPA) új vezetője.
Szerző(k): Papp ZsoltElkeserítő számok is vannak az éghajlat-stratégia tervezetében: az évszázad közepére 1,4-2,6 százalékkal nőhet a hőmérséklet. Magyarország a legsérülékenyebb országok közé tartozik, de vannak jó pontok is.
Szerző(k): Csernátony CsabaA kazincbarcikai BorsodChem Zrt. megkezdte a vegyszeripari maradékok energiahatékony és környezetbarát semlegesítését és újrahasznosítását, a projektre több mint kétmilliárd forintot költ - közölte a vegyipari cég.
Szerző(k): MTINem növekedett a globális szén-dioxid-kibocsátás 2015-ben, és az előrejelzések szerint 2016-ban is csekély mértékű lesz a növekedés, ami azt jelenti, hogy harmadik éve szinte változatlan szinten van az emisszió, ám a légkör szén-dioxid-koncentrációja még mind rekordmértékű - derül ki a Kelet-Angliai Egyetem és a Globális Karbonprojekt kutatóinak közös tanulmányából, amelyet a marokkói Marrákesben zajló ENSZ-klímakonferencia margóján hétfőn mutattak be.
Szerző(k): MTIAz Egyesült Államokban a legnagyobb a világon az egy főre jutó széndioxid kibocsájtás. Amerika következő elnöke azonban klímaszkeptikus - írja az inforadio.hu.
Szerző(k): InforádióMa hatályba lépett a Párizsi Megállapodás, amely azt a célkitűzést erősítette meg, hogy a Föld légkörének felmelegedését a kötelezettséget vállaló 195 ország 2 Celsius-fok alatt tartja az iparosodás előtti mértékhez képest, és folytatja az arra irányuló erőfeszítéseket, hogy a felmelegedés csak 1,5 fokos legyen.
Szerző(k): MTIOlyan szintre emelkedett a légkör szén-dioxid-koncentrációja, amilyenen három-ötmillió évvel ezelőtt volt. A szakértők szerint néhány nemzedéknek ezzel a fullasztó állapottal kell megbékülnie.
Szerző(k): EconomxAz üvegházhatást okozó gázok kibocsájtásában a világ harmadik legnagyobb szennyezőjének számító India vasárnap ratifikálta a párizsi klímamegállapodást. Az erről szóló dokumentumot vasárnap adták át New York-ban az ENSZ illetékeseinek.
Szerző(k): MTI