A BKV bekapcsolódik a buszgyártásba, a partner az Ikarus (Magyar Autóbusz Kft.) lehet. Az első járműveket 2014 első felében mutatják be.
Szerző(k): Major AndrásA főpolgármester szerint a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója olyat nem tett, amiért el kellene távolítani posztjáról, ugyanakkor a Vitézy Dávidnak írt húsz pontos intézkedéscsomaggal rá akarja szorítani \"bizonyos lakossági igények kielégítésére\".
Szerző(k): InforádióHúsz pontban foglalta össze a fővárosi közlekedésre vonatkozó elvárásait a főpolgármester.
Szerző(k): MTIA főpolgármester szerint 2015 vége, 2016 eleje ésszerűbb határidő a dugódíj bevezetésére a korábban vállalt 2013-nál, és erre \"hallgatólagosan\" már kaptak haladékot. Tavasszal átadják a 4-es metrót.
Szerző(k): MTIA négyes metró útjára indítását, a közlekedési programok lebonyolítását, a közműcégek állami tulajdonba „segítését” tekinti a legfontosabb feladatainak Tarlós István, Budapest főpolgármestere a következő egy évben. A városvezető szerint a mostani éra számos nehéz terhet örökölt elődeitől, a kármentesítésnek azonban lassan vége. A jövő évi büdzsét még korai volna tervezgetni, az úgyis az állami költségvetés függvényében fog alakulni.
Szerző(k): Tóth Kata, Napi GazdaságHelyszíni kiosztással kapták meg a képviselők a fővárosi önkormányzat 2013. évi költségvetésének módosító javaslatát a Fővárosi Közgyűlés mai ülésén.
Szerző(k): Index.hu, MTIA BKV-nak újabb milliárdokat sikerült megtakarítania a 4-es metró beruházása kapcsán, ugyanis sikerült lefaragni az egyik cég többlet követelését.
Szerző(k): Diószegi József, Napi GazdaságMegvan a pénz a fővárosi elektronikus jegyrendszer bevezetéshez, az EBRD-vel aláírták a szerződést.
Szerző(k): Diószegi József