Több spanyol városban sztrájkkal és tüntetéssel tiltakoztak a taxisok az Uber, illetve a hasonló módon működő Cabify nevű alternatív, közösségi személyszállítási szolgáltatás terjedése ellen - tudósít az MTI.
Szerző(k): K. Kiss GergelyGyőrt és Sopront nézte ki magának a Budapesten tavaly megjelent Taxify, amelynek étlapján a nagy egyetemvárosok szerepelnek.
Szerző(k): Csernátony CsabaA vizsgálatok kétharmadában jogsértést találnak a taxiknál a fővárosban - számolt be a Világgazdaság.
Szerző(k): Domokos LászlóA vezető nélkül közlekedő robottaxik akár már három-négy év múlva is megjelenhetnek a közúti forgalomban - jelentette ki a dpa hírügynökségnek adott interjúban Ola Källenius, a Daimler fejlesztési igazgatója.
Szerző(k): Szász PéterAz Európai Bíróság főtanácsnokának indítványa szerint nemzeti hatáskörben szabályozhatják az Uber szolgáltatásait az uniós tagállamok. Ez alapján a cég magyarországi működését ellehetetlenítő magyar szabályozás sem ütközik uniós jogba - derül ki a Taylor Wessing nemzetközi ügyvédi iroda a témáról szóló közleményéből.
Szerző(k): Szabó DánielAz innovatív koncepciója ellenére hagyományos közlekedési vállalatnak minősül az internetes fuvarmegosztó szolgáltatást nyújtó Uber, így érvényesíthető rá a hagyományos taxitársaságokra vonatkozó nemzeti szabályozás - foglalt állást az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka csütörtökön.
Szerző(k): K. Kiss GergelyLengyelországban is hódit a carsharing: egyre több városban jelenik meg a taxisok réme, amely változatos autókat kínál azoknak, akik viszonylag ritkán ritkán ülnek a volán mögé.
Szerző(k): Barabás JúliaAz adóhatóság és a rendőrség is ellenőrzéseket tart az utakon: a célkeresztben a taxik vannak. Az online-pénztárgépek egyelőre nem sokat segítettek a feketegazdaság kifehérítésében.
Szerző(k): Komócsin Sándor