Izrael régészek kilencezer évvel ezelőtti, több ezer lakosú településre bukkantak Jeruzsálem mellett, a felfedezés újraírja ennek az ősi kornak a térségbeli történetét - jelentette a Jediít Ahronót című újság honlapja, a ynet az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaHétfőtől igényelhető a falusi csok a pénzintézeteknél - közölte keddi budapesti sajtótájékoztatóján a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Szerző(k): K. Kiss GergelyHáromszázhatvan tűzoltó dolgozik a csütörtöki viharkárok elhárításán Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol még sok településen nem működik az áramszolgáltatás.
Szerző(k): Csernátony CsabaAz intenzív esőzés következtében több megyében is településeket öntött el a víz - idézi az M1 Híradót az MTI.
Szerző(k): Szepesi AnitaMost járatátcsoportosítás címszóval nem viszik el időben a szemetet több Pest és Nógrád megyei településről. A hulladékgazdálkodási közszolgáltató cégek közül sokan jelentős veszteséget termeltek 2018-ban.
Szerző(k): Vég MártonSokan irigyelhetik Kaposvár lakóit, ahol a városvezetés a modern technológia adta lehetőségek révén jelentős rezsicsökkentést ért el és egyebek mellett elkerült egy 30 százalékos áremelést a tömegközlekedésben - derült ki a T-Systems Magyarország által szervezett konferencián, ahol a települések előtt álló lehetőségeket vitatták meg a résztvevők. A Belügyminisztérium, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium képviselőinek előadásából kiderült az is, mire készül a kormányzat.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaBrutálisan nőtt a kormánypártok támogatottsága az elmúlt öt évben azokon a településeken, ahol sok közmunkás él vagy falusi csokot osztogatott a kormány.
Szerző(k): Komócsin SándorInformatikai karbantartás miatt nem tudnak szolgáltatást nyújtani június elején a posták az esti órákban. Hét település postája pedig elektromos hálózati karbantartás miatt május 29-én ideiglenesen zárva tart.
Szerző(k): Szabó Dániel