A belföldi vendégek 3,0, a külföldiek 0,7 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek szeptemberben a magyarországi szálláshelyeken, mint egy évvel korábban, de a forgalom alakulására a kedvezőtlen időjárás is hatással volt - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szerző(k): MTI-EcoA Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusfejlesztési koncepciójában mintegy 3 év után ismét felbukkant egy Turizmus Bank létrehozásának ötlete - írta csütörtöki számában a Világgazdaság.
Szerző(k): MTI-EcoA jelenleginél drágább Budapest, zarándokút létrehozása, a bőr- és nőgyógyászati, a plasztikai sebészeti és az ortopéd szolgáltatások fejlesztése, maga a presztízs visszaállítása – számos területen kellene előrelépnie a hazai turisztikai szakmának Horváth Viktória, az NGM turizmusért felelős helyettes államtitkára szerint, aki a Napi.hu-nak adott interjújában azt is elmondta, hogy átfogó gyógyvízkutatás is szerepel a terveik között.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA pénteki alapkőletétellel hivatalosan is elindult a Fertőrákos Barlangszínház és az annak helyet adó egykori kőfejtő turisztikai fejlesztése. A kétmilliárdos beruházás 2014 végén zárul, s jövő augusztusban már itt kívánják ünnepelni a Páneurópai Piknik huszonötödik évfordulóját - mondta az alapkőletételen Fodor Tamás, soproni polgármester.
Szerző(k): MTITöbb mint 250 milliárd forintnyi vissza nem térítendő európai uniós támogatási forrás áll majd rendelkezésre a következő hét évben turizmusfejlesztésre - hangoztatta pénteken Horváth Viktória, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára a Büki Gyógyfürdőben rendezett termál szezonnyitó ünnepségen.
Szerző(k): MTIÚjabb, 5,1 milliárd forint támogatást ítélt meg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) dél-dunántúli turisztikai attrakciók, szolgáltatások fejlesztésére - tájékoztatta a regionális fejlesztési ügynökség szerdán az MTI-t.
Szerző(k): MTICsaknem 100 millió forintos támogatással, a konyha és a lakószobák korszerűsítésével, illetve rendezvénytér kialakításával folytatódik a Zala megyei Egervár várkastélyának felújítása.
Szerző(k): MTIA kontinensnyi ország turisztikai szervezete rukkolt elő tavaly a világ legjobb marketing kampányával.
Szerző(k): Szakonyi Péter