Tavaly mintegy 3 millió német vendég járt Magyarországon, ami csaknem azonos az 1999-es eredményekkel, az idei év első kilenc hónapjában azonban 5,4 százalékkal csökkent a beutazó németek száma az előző év azonos időszakához képest - derül ki a Magyar Turizmus (MT) Rt. felméréséből. A következő három évben 5,52 millió német turista tervezi, hogy felkeresi Magyarországot, 1,5 millióan pedig biztosan ide utaznak. Magyarország számára Németország a legnagyobb küldőpiac, hiszen a külföldi vendégéjszakák számának 41 százalékát, az összesnek pedig 23,5 százalékát adják a német turisták. Németországból elsősorban a közepes keresetű, több gyermekes családok érkeznek Magyarországra.
Szerző(k): Kolozsi PálAz Egyesült Államokat ért terrortámadás csupán rövid távon gyakorol negatív hatást az idegenforgalomra, jelentősebb veszteségekkel csak a magasabb kategóriájú szállodáknak kell számolniuk - áll a Gazdasági Minisztérium (GM) tegnap napvilágot látott jelentésében. A tanulmány szerint augusztusban 17,3 százalékkal emelkedtek Magyarország turisztikai devizabevételei. Részletek a mai NAPI Gazdaságban.
Szerző(k): NAPI